A BKK újabb közös akciója a BRFK-val

     Folytatódott a fővárosban a jogosulatlanul buszsávot használó autósok ellenőrzése: két nap alatt hatvannyolc szabálytalanság miatt intézkedtek a budapesti rendőrök – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

    Azt írták, hogy az ellenőrzés kiemelt helyszíne az Üllői út, az Andrássy út, a Nagymező utca, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nagykörút, a Nagykörösi út és a Budaörsi út volt.


    A Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK) kötött stratégiai partnerség részeként hétfőn és kedden ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a BKK, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a BRFK.


    Az akció kiterjedt a buszsávot szabálytalanul igénybe vevők mellett a szabálytalanul várakozó, rakodó, valamint a közösségi közlekedési járművek megállóhelyein szabálytalanul várakozó járművekre is.


    A két nap alatt a rendőrök 43 járművezetővel szemben alkalmaztak helyszíni bírságot a buszsáv jogosulatlan használata miatt, hat szabálysértési feljelentést tettek, öt alkalommal figyelmeztettek. Záróvonal átlépése miatt nyolc, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt három, rakodási területen történő szabálytalan várakozás miatt egy, gyermekbiztonsági rendszer használatának elmulasztása miatt szintén egy esetben szabtak ki helyszíni bírságot; míg egy vezetéstől eltiltott autóssal szemben büntetőeljárás indult – áll a közleményben.


    A BRFK, a FÖRI és a BKK együttműködésében továbbra is várhatók hasonló ellenőrzések a fővárosban – írták.