A BMW GS a 40. születésnapját ünnepli

A motorkerékpár-koncepció, amely legalább annyira legendás, mint amennyire kifinomult, 2020-ban jelentős évfordulót ünnepel: a BMW GS modellsorozat a 40. évébe lépett. A BMW Motorrad 1980 őszén mutatta be az R 80 G/S-t, az első olyan motorkerékpárt, amely egyszerre felelt meg a terep- és az országúti motorozás követelményeinek. Azzal, hogy különleges módon ötvözte magában az országúti, a túra- és a terepmotorok jellemzőit – és ezért cserébe semmilyen kompromisszumra nem kényszerített – az R 80 G/S lényegében az BMW által később megteremtett új kategória, a túreenduró előfutárának tekinthető. Mi több: a közvélemény úgy tekint a BMW GS modellekre, mint a világ legeldugottabb szegleteibe tett utazások legideálisabb kétkerekű partnereire. Önmagáért beszél, hogy a jelen pillanatig több mint 1,2 millió GS modellt adtak át tulajdonosaiknak.

Legendás BMW GS erények: példás menetdinamika, kiváló terepképességek, kényelem és robusztusság.

A BMW GS sorozat modelljei már a kezdet kezdetén megmutatták, hogy nemcsak a motoros kalandokhoz ideálisak; az R80 G/S és utódai a versenyzés világában bizonyították képességeiket. 1981-ben Hubert Auriol száguldott fel motorjával a dobogó legfelső fokára a nagy presztízsű és elképesztően komoly kihívásokat tartogató Párizs–Dakar Rallyn. Ez csak egy azon sikerek sorában, amelyeket GS-sel söpört be a BMW Motorrad. A boxermotoros GS modellek egyedülálló, a dinamizmus, a terepképességek, a kényelem és a robusztusság terén mutatkozó erényeit a BMW Motorrad az elmúlt 40 esztendő során nemcsak megtartotta, hanem tovább is csiszolta – valamint sikerrel vértezte fel azokkal a BMW Motorrad más modellsorozatait is. Az 1993-ban megjelent F 650 „Funduro” formájában lépett színre az első egyhengeres BMW enduró. Miközben az utóbbi motorkerékpár példás – az alacsony tömegnek és a 47 lóerős, egyhengeres erőforrásnak köszönhető – dinamizmusával aratott sikert, a boxermotoros GS modellek esetében is fontos őrségváltás zajlott le.

A GS, mint az innováció motorja: négyszelepes technológia és Telelever.

A BMW R 1100 GS formájában a BMW Motorrad az első 4 szelepes boxerrel – amelynek teljesítménye 80 LE volt – ellátott GS-ről rántotta le a leplet, emellett a modellnél alkalmazott futóműtechnológiával elindult azon a csapáson, amely a jelenlegi nagyméretű túraendurókhoz vezetett. Ez volt az első olyan enduró, amelynél a motor és a sebességváltó egyben teherviselő elemként is szerepet vállaltak a vázkonstrukcióban, feleslegessé téve ezzel a fővázkeretet. Az évekkel korábban a kétszelepes boxermotoros modelleknél bevezetett BMW Paralever hátsó kerékfelfüggesztés-rendszerrel már sikerült kiküszöbölni a kardántengely keltette nemkívánatos erőhatásokat, ez alkalommal pedig a BMW mérnökei a Telelever első felfüggesztéssel az elsőkerék-vezetés innovatív módját alkották meg. Azzal, hogy fékezéskor a motor eleje a korábbiakhoz képest kevésbé süllyed le („bólint”), valamint, hogy a motoros rendkívül pontos visszajelzéseket kap az útról, a szakemberek új mércét állítottak a területen. Ez azonban még nem minden: az új BMW R 1100 GS volt a legelső olyan enduró, amelyet elláttak ABS-szel – vagyis egy olyan biztonsági plusszal, amely ma már alapfelszereltség minden BMW motorkerékpárhoz.

Az F sorozat GS modelljei: a GS élmény megérkezik a középkategóriába.

Az számos új és továbbfejlesztett modell – köztük a berlini gyárból 2000-től kigördülő F 650 GS (az első elektromos üzemanyag-befecskendezéssel, katalizátorral és ABS-szel ellátott egyhengeres modell) – után a 2007-es F 650 GS és F 800 GS nyitottak új fejezetet a GS-történelemben. Erős, nagy nyomatékú, soros 2 hengeres motorjukkal, valamint nagy torziós merevségű csővázukkal a maguk sajátos, ugyanakkor nagyon is BMW-s módján interpretálták a BMW GS témát. E két új modellel a BMW Motorrad egyrészt utódot állított a rendkívül sikeres, egyhengeres motorral ellátott
F 650 GS-nek, másrészt általuk a középkategóriára is kiterjesztette enduró kínálatát.

Fejlett DOHC boxer két felülfekvő vezérműtengellyel.

2009 őszén a BMW Motorrad a modellfrissítésen átesett BMW R 1200 GS-sel vonta magára az figyelmet. Az elődmodellben szolgálatot teljesítő egységnél is pörgősebb karakterű, két felülfekvő vezérműtengellyel ellátott, 110 LE (81 kW) teljesítményű motor mellett a modell legfőbb újdonságát a továbbcsiszolt menetdinamikai tulajdonságok jelentették. A 2010-es jubileumi évben a BMW a GS modellek 30. születésnapja és azok sikerei előtt mind a versenysportban, mind pedig a sorozatban gyártott motorkerékpárok terén lerótta a tiszteletét. Ide tartoztak többek között a BMW 1200 GS, az R 1200 GS Adventure, az F 800 GS és az F 650 GS „30 Years GS” különleges kiadásai, amelyek a BMW Motorrad Motorsport csapatszíneiben pompáztak.

BMW Motorrad 2010 őszén új fejezetet nyitott a GS modellek sikertörténetében.

 A BMW Motorrad a BMW G 650 GS-sel egy új, igencsak vonzó taggal gyarapította a BMW GS modellek családját. Karcsú, szívósságot sugárzó, jellegzetesen terepmotoros küllemével az új egyhengeres enduró merész, könnyed és kalandvágyó jelenség. A motor azonban nemcsak ezzel emelkedett riválisai fölé, hanem minőségével, felszereltségével és kényelmével is. Viszonylag szerény tömegével és alacsonyra helyezett ülésével a G 650 GS kívánatos belépőmodell volt a motorozás, egyszersmind a BMW GS motorkerékpárok izgalmas világába.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ (a hirdetés alatt) A KÖVETKEZŐ OLDALRA!

Oldalak: 1 2