A brit forgalmazói szövetség szerint nem sokat javult az üzemanyag-ellátási helyzet

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    A brit forgalmazói szövetség szerint nem sokat javult csütörtökön az előző napihoz képest a nagy-britanniai üzemanyag-ellátási helyzet. A kamionsofőrök hiánya miatt kialakult ellátási gondok pánikszerű felvásárlási rohamokhoz vezettek, és ez kiskereskedelmi szinten már több mint egy hete súlyos üzemanyaghiányt okoz országszerte.

    A brit lakossági piac 65 százalékát ellátó független kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazók szakmai szervezete, a Petrol Retailers Association (PRA) csütörtök este közölte, hogy az általa képviselt 5500 nagy-britanniai töltőállomás 27 százalékában még mindig nem lehet üzemanyagot kapni.


    Ez javulás, mivel szerdán a PRA tagvállalkozásainak 37 százaléka, a hétvégén még kétharmaduk számolt be arról, hogy teljesen kifogyott az üzemanyagból.


    Brian Madderson, a PRA elnöke azonban csütörtök este a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy egyelőre “monumentális feladatnak tűnik” a vásárlási pánik enyhítése.


    Madderson szerint a kereslet a jelek szerint továbbra is kiugróan magas, nem enyhül a nyomás az autósok részéről, akik “akkor és ott akarják feltölteni kocsijukat, amikor és ahol csak tudják”.
    A kiskereskedelmi szövetség vezetője szerint az ellátási problémák Londonban és Délkelet-Angliában a legsúlyosabbak.


    A legnagyobb brit autóklub, az AA ugyanakkor csütörtök esti közleményében arról számolt be, hogy már látszanak a helyzet stabilizálódásának jelei. A szervezet ezek között kiemelte, hogy rohamosan csökken a segélyhívások száma olyan autósoktól, akiknek járművéből az országutakon kifogyott az üzemanyag.


    Az AA a hétvégén naponta még több száz ilyen hívást kapott.
    A pánikszerű vásárlási roham a múlt hét közepén kezdődött, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a  tartályautó-sofőrök krónikus hiánya okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.


    Ezt a forgalmazó cégek eredetileg csak technikai jellegű tájékoztatónak szánták, és nem azt jelezték, hogy országos üzemanyaghiány alakult ki, a bejelentések után azonban hatalmas felvásárlási roham kezdődött a benzinkutaknál. A pánikhangulatot erősítette, hogy a kamionsofőrök hiánya az utóbbi időszakban az élelmiszerellátásban is fennakadásokat okoz.


    A brit kormány a kialakult helyzet láttán a minap bejelentette, hogy egy időre enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a lakossági élelmiszer- és üzemanyag-ellátásban támadt fennakadások enyhítése végett.


    Az intézkedés alapján ötezer külföldi kamionsofőr kaphat soron kívül átmeneti nagy-britanniai munkavállalási engedélyt mindenekelőtt üzemanyag- és élelmiszerszállító teherautók vezetésére.


    A szakmai érdekképviseleti szervezetek azonban teljesen elégtelennek minősítették a kormányzati intézkedést, közölve: számításaik szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban azért, mert a brit EU-tagság tavalyi megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.


    A Brit Kiskereskedelmi Szövetség közleménye szerint egyedül a szupermarket-hálózatoknak legalább 15 ezer kamionsofőr felvételére lenne szükségük ahhoz, hogy a karácsony előtti időszakban ne legyen fennakadás az élelmiszerellátásban.