A Cupra Terramar gyártása jön Győrbe

A Cupra három új elektromos modellel jelentkezik 2025-ig, és ezek közül az egyik Győrben készül 2024-től.

Jóllehet nemrégiben a Cupra honlapján olvasott sejtelmes mondatok alapján elképzelhetőnek tartottuk, hogy a márka győri modellje a Tavascan lesz, ám most kiderült: két év múlva a Terramar gyártását üdvözölhetjük Magyarországon.

A minapi bejelentés szerint ugyanis a Cupra nagy hármasa a Terramar, a Tavascan és az UrbanRebel lesz, mivel a márka célja évi 500 ezer autó eladása és globális terjeszkedés új piacokra, valamint belépés új szegmensekbe. A Cupra exkluzív márkaként eddig sem volt sikertelen, hiszen 2018-as alapítása óta 200 ezer autót adott el. Az árbevétel a 2018-as 430 millió euróról 2021-re csaknem 2,2 milliárd euróra nőtt, messze felülmúlva minden várakozást.

A Terramar gyártására egyébként már erősen készül az Audi Hungaria, és a cég közleménye szerint a modellt különböző motorizáltsággal, belsőégésű motorral, valamint plug-in hibrid technológiával is gyártják majd Győrben. A PHEV-változat a plug-in hibrid technológia következő generációját képviseli, amely mintegy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé.

A Terramar, egy 4,5 méter hosszú sportterepjáró, amely a merész arányokat feltűnő dizájnnal és a hosszú, lendületet sugalló motorháztetővel ötvözi. A Cupra ezt a kocsit Európa leggyorsabban növekvő szegmensében indítja a piaci versenyben.

dasblog