A DACHSER fejleszti zéró emissziós járműparkját

A DACHSER első lépésként legalább 50 elektromos teherautót vezet be európai útvonalain 2023 végéig. A magyar székhellyel is rendelkező családi tulajdonban lévő logisztikai vállalat emellett mintegy 1000 elektromos személygépkocsival tervezi bővíteni a céges és egyéb szolgálati járművekből álló flottáját nemzetközi szinten. Ezzel párhuzamosan a vállalat számos kísérleti projektet végez majd az üzemanyagcellás technológiával felszerelt hidrogénüzemű teherautók kifejlesztésére és tesztelésére. A DACHSER tervei szerint legkésőbb 2023 elejére több gyártó hidrogénüzemű járműve is forgalomba kerülhet a hálózaton belül.

“A közlekedési ágazat csak úgy tudja teljesíteni a globális közösség hosszú távú célját, ha nulla kibocsátású járműveket használ. Ezért az ilyen új típusú járművek saját klímavédelmi stratégiánk egyik fő pillérét képezik” – mondta el Stefan Hohm, a Dachser fejlesztési igazgatója (CDO). “Az elkövetkező években jelentősen bővíteni fogjuk a környezetbarát járművek használatát, ami értékes gyakorlati tapasztalatokkal fog szolgálni számunkra, és része lesz a növekedésünknek is.”

Több elektromos teherautó és több alkalmazási terület

A következő két évben a DACHSER különböző gyártóktól legalább 50 zéró emissziós teherautót vásárol majd, beleértve a nagy teherbírású elektromos teherautókat és a nyerges vontatókat, hogy szállító partnereivel közösen együttműködve üzembe helyezze azokat.

“Aktívan támogatjuk a zéró emissziós járművek használatát európai hálózatunkban, a cél az, hogy a lehető leghatékonyabban beépítsük őket szállítási folyamatainkba. Ezek hosszú távon megtérülő beruházások a fenntartható jövőbe” – magyarázza Alexander Tonn, a Dachser közúti logisztikáért felelős igazgatója (COO). “Idén kiterjesztjük a zéró emissziós teherautók használatát a regionális és különösen a shuttle-szállítások területére. Emellett egyéb akkumulátoros járműveket tervezünk üzembe helyezni európai telephelyeinken a csereszekrények és félpótkocsik mozgatásához is.”

Elektromos céges autók

A Dachser tervei szerint 2023 végére az európai telephelyein minden második cégautó elektromos jármű lesz, ami összesen mintegy 1000 személygépkocsi forgalomba helyezését jelenti. Mivel a tisztán elektromos járművek még nem kínálnak mindenféle felhasználói profilhoz szükséges műszaki specifikációkat, így ez az átállás csak fokozatos lépcsőben fog megvalósulni.

Az új járművekhez a Dachser a jövőben biztosítja a töltőpontok megfelelő elérhetőségét telephelyein. Több mint 40 gyors töltőállomás létesítését tervezik bevezetni a tehergépkocsik számára, amelyek egyenként 180 kW töltési teljesítményűek. Mindegyik töltőpontot zöld árammal látják majd el, amelynek egy részét a vállalat saját fotovoltaikus rendszereivel állítanak elő.

Forrás: Dachser