A Duna Autó megkezdte az MG márka forgalmazását

   Az MG márkával bővült a Duna Autó portfóliója: az autókereskedő cég óbudai telephelyén pénteken megnyílt a brit eredetű márka legnagyobb magyarországi szalonja és márkaszervize – tájékoztatta a cég az MTI-t.

    A Duna Autó vállalatcsoporthoz tartozó Duna Motors Disztribúció Kft. nemrégiben nyerte el az  MG (Morris Garages) márka importőri feladatait.  A márkát tulajdonosa, a kínai SAIC Motor Corporation újra kívánja pozícionálni Európában, ennek keretében az MG 2022-ben expanziós stratégiája részeként Közép-Kelet-Európa felé fordul, és az elsők között Magyarországon kezdi forgalmazni autóit – közölte az importőr korábban.


    A márka magyarországi értékesítése szombaton indul hivatalosan, amikor 22 márkakereskedés kezdi forgalmazni az MG 6 modellváltozatát. A kínálatában a hagyományos belsőégésű motorral szerelt autók mellett kaphatóak lesznek plug-in hybrid technológiával és kizárólag elektromos hajtással rendelkező modellek is.


    Az importőr korábbi tájékoztatása szerint arra számít, hogy az első teljes évben mintegy ezer autót tudnak eladni Magyarországon, három év múlva pedig 3 százalékos piaci részesedést érhetnek el.


    A Duna Autó Zrt. 19 márka modelljeit forgalmazza, tavaly több mint 5000 új autót adtak el. Emellett 24 márkaszervizzel rendelkezik, ezek évente több mint 40 ezer javítást végeznek. A telephelyen használtautó-kereskedés is működik.


    A Duna Autó Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben 38,6 milliárd forint volt az előző évi 32 milliárd forint után. Az adózott eredmény tavaly 622 millió forint, 2020-ban megközelítőleg ennyi, 620 millió forint volt.