A fejlett hajtáslánc-technológia az új Puma sajátja

A Ford ez év elején jelentette be, hogy az új Focus után bemutatott összes új modelljéhez kínál majd valamilyen elektromos hajtáslánc-opciót. A Puma vásárlói az elsők közt élvezhetik a Ford kifinomult mild hybrid hajtásának előnyeit, amelynek magasabb teljesítménye és élénk gázreakciói alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett is biztosítják a Fordok jól ismert vezetési élményét.

Az EcoBoost Hybrid technológia egy szíjhajtású, 11,5 kW teljesítményű integrált indítómotor/generátorral (BISG) egészíti ki a Puma 1,0 literes EcoBoost benzinmotorjának erejét. A hagyományos generátor helyett alkalmazott BISG képes elektromos árammá alakítani a fékezés és egyenletes sebességű haladás közben többnyire veszendőbe menő energiát, és az így termelt áramot egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátor tárolja.

A BISG ugyanakkor elektromotorként is működik, zökkenőmentesen kapcsolódva be a hajtásba a csekély súrlódású, háromhengeres benzinmotor mellett, normál haladás és gyorsítás közben felhasználva az akkumulátorban tárolt energiát, valamint meghajtva az elektromos segédberendezéseket.

A 125 és 155 lóerős változatokban kínált intelligens, önvezérlő mild hybrid rendszer folyamatosan ellenőrzi, hogyan használja a vezető a járművet, és ennek alapján dönti el, mikor és milyen intenzitással töltse az akkumulátort, és hogy mikor használja fel az abban tárolt energiát, a következő két stratégia alapján:

  • Forgatónyomaték-helyettesítés, ami a BISG elektromotor-funkcióját felhasználva akár 50 Nm forgatónyomaték leadására is képes, csökkentve ezzel a benzinmotor terhelését; a WLTP-alapú mérések szerint ez akár 9 százalékos üzemanyag-megtakarítást is jelenthet. A forgatónyomaték-helyettesítés hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy legmagasabb CO₂-kibocsátás értéke 124 g/km, az üzemanyag-fogyasztás pedig 5,4 l/100 km legyen (125 lóerős változat), illetve a 127 g/km és 5,6 l/100 km a 155 lóerős kivitelnél.*
  • Forgatónyomaték-kiegészítés, ami a BISG elektromotor-funkcióját felhasználva akár 20 Nm-rel magasabb forgatónyomatékot biztosít annál, mint amit a benzinmotor egyedül leadhat teljes terhelés mellett, illetve akár 50 százalékkal több nyomatékot produkál alacsony motorfordulatszám mellett, így ideális teljesítményt és élvezetes vezetési élményt kínál.

Az elektromos forgatónyomaték-kiegészítés dinamikusabb teljesítményt eredményez, különösen a belsőégésű motor alacsonyabb fordulatszám-tartományaiban, így a vezetés élménye közvetlenebb és rugalmasabb lesz. A BISG alkalmazása azt is lehetővé tette, hogy a mérnökök alacsonyabbra vegyék az 1,0 literes EcoBoost motor sűrítési arányát, és nagyobb turbótöltővel tornásszák fel a blokk teljesítményét, mivel a forgatónyomaték-kiegészítés jelentősen mérsékli a turbólyuk-hatást, így a motor gyorsabban pörög fel.

A benzinmotort egy szempillantásnyi idő, azaz mintegy 0,3 másodperc alatt újraindító BISG azt is lehetővé teszi, hogy a Puma EcoBoost Hybrid modell Start-Stop technológiája a további üzemanyag-takarékosság érdekében még több helyzetben működhessen, például amikor az autót 15 km/órás sebességnél kisebb tempóról fékezik állóra – még akkor is, ha váltó fokozatba van kapcsolva, de a kuplungpedált már benyomták.

“1,0 literes EcoBoost motorunk már eddig is bebizonyította, hogy egyszerre erős és takarékos. EcoBoost Hybrid technológiánk most mindezt új szintre emeli,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

A vásárlók emellett további modern Ford EcoBoost benzinmotorok és Ford EcoBlue dízelek közül választhatnak majd, amelyekhez alapáron jár az üzemanyag-fogyasztást tovább csökkentő Auto Start-Stop technológia. Ezek az erőforrások rövid úton, gyorsan kapcsolható hatfokozatú manuális sebességváltóhoz csatlakoznak.

A Puma 125 lóerős 1,0 literes EcoBoost motorjának üzemanyag-fogyasztása 5,8 l/100 km, míg CO₂-kibocsátása 131 g/km. A dízelmotor és a hétfokozatú, dupla tengelykapcsolós automata sebességváltó a modell bemutatását követően jelenik majd meg a Puma kínálatában.

Az 1,0 literes EcoBoost és EcoBoost Hybrid hajtásláncokban hengerlekapcsolási technológia is működik, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Ez a technológia 14 ezredmásodperc alatt automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel, például amikor az autó egyenletes sebességgel halad.

A Puma tervezői tovább tökéletesítették a Ford B-padlólemezét, ami már a Ford Fiestát is kategóriaelső menetdinamikával ruházta fel. Az új, merevebb hosszlengőkaros hátsó futómű, a nagyobb lengéscsillapítók és a merevebb futómű-bekötések csökkentik a súrlódást és javítják az egész szerkezet merevségét, így a Puma a kategória legélvezetesebb menetdinamikáját ígéri.