A fiatalok Toyotát vesznek. És az idősek is

Piaci elemzők megvizsgálták, az egyes korosztályba tartozó autóvásárlók milyen modellek mellett döntöttek a legnagyobb számban. Az eredmények részben meglepőek, ugyanakkor vannak szabályszerűségek.

A világ egyik legnagyobb online pénzügyi és gazdasági hírportálja, az Insider a több mint hetvenéves szakmai múltra visszatekintő piaci elemző szervezet, az S&P Global Mobility kutatásait felhasználva érdekes listát tett közzé: szerkesztőik összegezték, hogy az egyes korcsoportokba tartozó autóvásárlók milyen típusok mellett tették le a voksukat. Az elemzés a világ második legnagyobb újautó-piacának számító Egyesült Államokban (ahol tavaly 13,7 millió gépkocsit értékesítettek) érvényesülő tendenciákra világít rá, ugyanakkor felismerhetők bizonyos globális törvényszerűségek.

Így például feltűnő, hogy a 25 év felettiek bevásárlólistáján kizárólag szabadidőjárművek, illetve pickupok szerepeltek. Az utóbbiak nem igényelnek magyarázatot, ami viszont az előbbiek népszerűségét illeti, az nem összekeverendő az SUV-k megállíthatatlanul terjedő globális divatjával. Észak-Amerikában évtizedekkel régebbre visszanyúló hagyománya van a crossovereknek, így azok ott nem progresszív, hanem épp ellenkezőleg: biztonsági választásnak számítanak.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy a friss jogosítvánnyal első autójukat megvásárló 19-24 évesek legnagyobb számban egy elvileg konzervatívnak számító karosszériatípus: a szedán mellett döntöttek. Ennek az a többször emlegetett jelenség lehet a magyarázata, hogy a fiatalok nem érzelmi, hanem pragmatikus szempontok mentén közelítenek az autóvásárláshoz. Ez bizonyos piacokon, például Japánban komoly értékesítési válságot is okoz: a fiatalok már nem tekintenek úgy a gépkocsira, mint a felnőtté válás jelképére, birtoklás helyett csupán használni akarják az autót (amire egyébként egyre több gyártó kínál változatos megoldásokat.)

Ennyi felvezetés után lássuk a táblázatot, amely nem csak az adott korcsoport első számú választását, hanem egy kibővített dobogós listát is tartalmaz. Érdemes megfigyelni, hogy mindössze két márka van, amelynek típusai így vagy úgy, de az összes demográfiai sávban helyet követelnek maguknak: ezek a Chevrolet és a Toyota.

KorosztálySzületési év#1 típusEgyéb népszerű modellek
Z generáció1999-2004Toyota CamryToyota RAV4
Toyota Corolla
Honda Civic
Chevrolet Silverado pickup
Fiatal Y generáció1989-1998Toyota RAV4Chevrolet Silverado pickup
Ford F-széria pickup
Jeep Grand Cherokee
Ram pick-up
Y generáció1979-1988Chevrolet SilveradoFord F-széria pickup
Tesla Model Y
Ram pickup
Toyota RAV4
X generáció1969-1978Chevrolet SilveradoFord F-széria pickup
Ram pickup
Toyota RAV4
Tesla Model Y
Fiatal boomerek1959-1968Ford F-150Chevrolet Silverado pickup
Toyota RAV4
Ram pickup
Honda CR-V
Boomerek1949-1958Toyota RAV4Honda CR-V
Ford F-széria pickup
Chevrolet Silverado pickup
Chevrolet Equinox
Veteránok1948 vagy korábbanChevrolet EquinoxHonda CR-V
Toyota RAV4
Ford F-széria pickup
Chevrolet Silverado pickup

Fotók: AutoBlog, Toyota