A Ford még többet invesztál a Halewood üzem átalakításába

 A Ford elkötelezetten törekszik arra, hogy felépítse tisztán elektromos modellkínálatát, és ennek jegyében további 125 millió angol fontot invesztált az essexi Merseyside-ban működő Halewood üzemébe (70 százalékkal növelve így a gyár kapacitását), valamint az E:PRiME termékfejlesztési központ támogatásába. Ezzel az összeggel együtt immár 380 fontra gyarapodik az a beruházás, aminek célja a Halewood üzem átállítása az EV-részegységek gyártására.

A legújabb beruházás – amely az Egyesült Királyság Exportfinanszírozási Alapján keresztül állami támogatást is élvez – nemcsak segít megőrizni a Halewood üzem 500 munkahelyét, hanem az ott dolgozók továbbképzésével fontos szerepet szán nekik a Ford EV-jövőképében.

Kieran Cahill, a Ford európai ipari tevékenységekért felelős alelnöke elmondta: “A Ford egy globális amerikai brand, amely már több mint 100 éve szerves része az európai gazdaságnak, és közel 60 esztendeje az egyik legjelentősebb munkaadó itt Halewoodban. Célunk, hogy a haszonjárművek területén kivívott elsőségünk megszilárdításával és autókínálatunk elektrifikációjával virágzó üzletet alakítsunk ki Európában. A Halewood üzem fontos szerepet játszik ebben, hiszen a kontinensen ez az első házon belüli beruházásunk az elektromos járművek részegységeinek gyártására.”

A Ford tavaly tette közzé, hogy az üzem, amely jelenleg belsőégésű motorokhoz gyárt sebességváltókat, 2024-től a Ford elektromos autóihoz állít majd elő erőforrásokat, méghozzá évi 250.000 darabos kapacitással, amit egy 230 millió font értékű beruházás tesz lehetővé. A profilváltást a BEIS Autóipari Átalakítási Alapja is támogatta, amelynek célkitűzése a brit autóipari beszállítói hálózat átállítása az elektrifikáció kiszolgálására, és versenyképességének biztosítása a globális piacon.

A duntoni termékfejlesztési központban 24 millió font költséggel kialakított E:PRiME létesítményben készülnek az elektromos meghajtó egységek prototípusai, és itt képezik tovább a halewoodi dolgozókat is ezek megmunkálására és összeszerelésére a Fejlett Hajtómű Központ közreműködésével. Az elektromotort és váltóművet magukban foglaló meghajtó egységek a belsőégésű motort és a sebességváltót helyettesítik majd az akkumulátorral hajtott EV-modellekben.

Tim Slatter, a Ford UK elnöke szerint: “Ez egy hatalmas lépés a Ford számára, hiszen két éven belül kilenc EV-vel akarunk jelen lenni a piacon. A brit munkaerő fontos szerepet játszik a Ford elektrifikált jövőjében, amit jól mutat, hogy Halewood lesz az új zéró emissziós hajtásláncok gyártási központja, a duntoni E:PRiME innovációi pedig tökéletessé csiszolják a gyártási folyamatokat.”

Halewoodban az eddigi tervek szerint évi 250.000 új hajtómű készül volna, ám ez a kapacitás a jövőben 420.000 darabra nő (ami önmagában is közel 70 százalékos növekedés), ez pedig azt jelenti, hogy a Ford által 2026-ra Európában értékesíteni tervezett 600.000 darab elektromos autó mintegy 70 százalékát itteni gyártású erőforrások hajtják majd. Az európai EV-forgalmazás felpörgetésével a Ford közelebb kerül ahhoz a vállalásához, hogy ugyancsak 2026-ra évente 2 millió EV-t gyárt majd a globális piacra.

Az Egyesült Királyságban előállított hajtóművek kerülnek a népszerű Ford Pumába; a Ford Pro széles körű háttérszolgáltatásait élvező E-Transit Customba, ami a brit piac legkelendőbb járművének elektromos változata; az E-Tourneo Custom személyszállítóba; a Transit Courierba; a Tourneo Courierba; illetve a márka számos, később megjelenő elektromos hajtású modelljébe. Halewood szolgálja majd ki a Ford Otosan román és török gyárait is; nagy mértékben növelve a Ford UK éves exportját, ami jelenleg 2,1 milliárd angol fontot tesz ki.

Az elektromos erőforrás-fejlesztési projektben részt vevő szerelők és mérnökök már eddig is a duntoni E:PRiME központban dolgoztak, tesztelve az új hajtóműveket, illetve új készségeket és ismereteket honosítva meg a Halewood üzem átalakítása során.

Azzal, hogy a Ford választása Halewoodra esett, ez lett a vállalat első házon belüli beruházása a tisztán elektromos járművek részegységeinek európai gyártása terén. A Halewood üzem átállítása az elektromos részegységek termelésére szerves része a Ford azon törekvésének, hogy virágzó és nyereséges üzletet építsen Európában, amelynek központi eleme a márka járműportfóliójának elektrifikációja – vagyis annak megvalósítása, hogy 2035-re a Ford teljes személyautó- és haszonjármű-kínálata zéró károsanyag-kibocsátású legyen.

Ezzel párhuzamosan a Ford arra törekszik, hogy 2035-re elérje a teljes karbonsemlegességet létesítményeinek, logisztikájának és beszállítóinak európai működésében. A Halewood üzem új hajtáslánc-gyártásában is az a cél, hogy a termelés 2024-ben történő megkezdésekor a teljes folyamat karbonsemleges legyen. Az itt felhasznált villamos energia és a gáz már jelenleg is megújuló forrásokból származik, és a napelemek telepítésével az üzem akár 1782 MWh energiát termelhet majd. Halewoodban emellett más projektek is hozzájárulnak a Ford karbonsemlegességi célkitűzéseihez; jó példa erre, hogy a nehéz rakományok mozgatására használt dízelmozdonyokat villanymozdonyok váltják fel, az alkalmazottak elektromos járművei számára pedig saját töltőpontokat építenek ki az üzem területén.