A garázsok ára országosan 21 százalékkal nőtt

    Az Otthon Centrum hálózatában értékesített garázsok ára országosan 21 százalékkal magasabb volt az első nyolc hónapban, mint egy évvel korábban, az átlagár kicsivel meghaladta a 6 millió forintot – közölte az OC ingatlanközvetítő hálózat hétfőn az MTI-vel.

    A közleményben kiemelték, hogy a garázspiac forgalma a tavalyi év első nyolc hónapjával nagyjából azonos mértékű volt.


    A budai kerületekben 5-6 millió forint között alakult az átlagár, és jellemzően nincs számottevő különbség a kerületek között – fejtették ki. A legnagyobb drágulást a cég a külső pesti kerületekben mérte, így már azok a városrészek is felzárkóztak a belvárosi árszinthez.


    A garázsok a megyei jogú városokban 10 százalékkal drágultak idén a tavalyi 3-5 millió forint közötti árhoz képest, az új garázsok ára azonban ennél magasabb lehet. Egy gépkocsitároló átlagára Siófokon – ahol sok, új építésű projekt található – idén 7,7 millió forint volt, Tatabányán 5,1 millió forint, Székesfehérváron pedig 4,6 millió forint volt – mutatott rá az OC közleményében.