A Geely kínai járműgyártó rekordbevétellel zárta 2022-t

    A Geely Auto Group kínai autógyártó rekordbevételt ért el tavaly a tartós chiphiány és a koronavírus-járvány  ellenére – közölte a hongkongi tőzsdén jegyzett vállalat kedden.

    A Geely bevétele 45,6 százalékkal, 147,96 milliárd jüanra (1 jüan=53,06 forint) nőtt. A cég közleménye szerint a tavalyi adózott eredménye 8,5 százalékkal, 5,26  milliárd jüanra emelkedett, meghaladta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 4,85 milliárd jüant.


     Az akkumulátorok, chipek és egyéb alkatrészek költségének jelentős emelkedése, valamint a Geely tulajdonában lévő Zeekr elektromos járműgyártóval kapcsolatos beruházások miatt az árrés 3 százalékponttal, 14,1 százalékra csökkent.


    A Geely tavaly 1,43 millió járművet adott el, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A belföldi eladás 2 százalékkal, 1,2 millióra, a külföldi eladás pedig 72 százalékkal, 200 ezerre ugrott. A járműgyártó idén 15 százalékkal, 1,65 millióra tervezi növelni összértékesítését.


    A Zeekr elektromos autóból 71 ezer 941-et értékesítettek tavaly, meghaladta a cég által tervezett 70 ezer darabszámot, míg az idei évre 140 ezres célt tűzött ki a cég.


    A Geely Auto Group a Zhejiang Geely Holding Group Co. része, amely számos ismert márkával rendelkezik, köztük a Volvo Cars, a Lotus Cars, a Polestar és a London Electric Vehicle Company (LEVC).