A gokart-vb-n elért magyar sikerek visszaigazolást jelentenek a HUMDA számára

     A Hideg Ádám által megnyert gokart junior világbajnoki ezüstérem, valamint a másik két magyar versenyző helyezése visszaigazolás a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) számára arra vonatkozóan, hogy a megfelelő pilótákat választotta be a HUMDA Academy tagjai közé.

    A vállalat hétfői sajtótájékoztatóján Őry Kornél, a HUMDA sport- és közlekedésbiztonsági igazgatója elmondta, az akadémia elsődleges célja az volt, hogy felkutassa azokat a fiatal, tehetséges versenyzőket, akik később komoly sikereket érhetnek el.


    “Természetesen ez a vb-ezüst és a másik két kiváló helyezés nagyon hamar, rövid idő alatt jött, de ez elsősorban a versenyzők érdeme. Ugyanakkor nagy öröm a számunkra, hogy ehhez a HUMDA, ha csak egy kicsit is, de már hozzá tudott járulni” – nyilatkozta Őry Kornél. Hozzátette a gokart-vb-n elért dobogós helyezés “már-már a nehezen felfogható” kategóriába tartozik, de az olaszországi Salernóban rendezett eseményen a nemzetközi mezőny is elismerte a magyar indulók teljesítményét.


    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos gokart-vb-jén a juniorok között Molnár Martin nyolcadik, míg az eggyel nagyobb, úgynevezett OK kategóriában Krózser Menyhért 20. lett. A juniorok mezőnyében 109, OK géposztályban 97 induló vett részt a vb-n.


    Őry Kornél arról is beszélt, hogy a HUMDA az idén számolt be annak a 29 versenyzőnek a kiválasztásáról, aki nyolc szakágat képviselve került be a HUMDA Academy programba. A gokartot az egyik legfontosabb kategóriának nevezte, mert, mint mondta, az minden autóversenyzés alapja.


    “Korábban talán nem volt annyira erős a gokart utánpótlás Magyarországon, de mi azt gondoljuk, hogy ezt szükséges egy rendszerben működtetni ahhoz, hogy később sikeres autóversenyzőink legyenek” – fogalmazott.


    Az igazgató elmondta, igyekeznek majd felmérni, hogy a téli időszakban hogyan tudják segíteni a HUMDA Academy tagjainak felkészülését, valamint meg fogják vizsgálni az autó- és motorversenyzők idei eredményeit, és ezek ismeretében tervezik majd meg a jövő évet.


    Kálmán Péter, a HUMDA gokartstratégiáért felelős szakértője kiemelte, a szakág stratégiai terve két fontos elemből áll: az egyik a most meglévő tehetségek segítése, a másik pedig a jövő versenyzőinek megtalálása.


    “Előbbit mindenképpen szeretnénk folytatni, utóbbinak az első lépésére pedig hamarosan sor kerül, ugyanis az országban hat helyszínen indítjuk el a HUMDA Academy gokartsulit, amelyre már most túljelentkezés van. Ennek a rendszernek a célja az, hogy a következő évek gokart-vb-n induló magyar versenyzőit megtalálja” – nyilatkozta.


    A vb-ezüstérmes Hideg Ádám a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jövőre fellép az OK kategóriába, távolabbi célja pedig, hogy a 2024-es idényben Forma-4-es autóval versenyezzen. A junior vb-nyolcadik Molnár Martin szintén feljebb lép egy géposztállyal gokartban, távlati célja pedig a formaautózás, de mint mondta, “az még messze van”.


    Krózser Menyhért jövőre még egy idényt teljesít az OK kategóriában, és egyelőre ő is a formaautózásban gondolkodik hosszabb távon.