A használtpiac előre megy, nem hátra – Több mint 15 éves a magyar személyautó állomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen kiadott összesítése szerint az elmúlt év végén 15 év lett a forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora, de a használt import miatt ez az érték azóta már tovább romolhatott. A külföldről hozott kocsikkal azonban az a fő baj, hogy több mint 60 százalékuk öregnek számít. A tavaly használtan importált 132 205 gépkocsi 63 százaléka 2012 előtt készült.

Az öregedés dinamikáját jelzi, hogy 4,5 év alatt nőtt egy évvel a korátlag, hiszen 2017 június végén még csak 14 évet regisztrált a statisztikai hivatal. Igaz, akkor még közel 619 ezerrel kevesebb, mindössze 3,4 millió személykocsi volt forgalomban.

Ugyanezen időszak alatt a motorkerékpárok átlagos kora ugyanakkor 18,1-ről 20,1 évre emelkedett, darabszámuk pedig 171 834-ről 202 521-re bővült.

ksh.jpg

Amint a KSH mellékelt táblázata is mutatja, a magyar járműállományban kizárólag az autóbuszok fiatalodtak, mégpedig 4,5 év alatt 1,4 évet. De úgy tűnik, ez nem fiatal buszok vásárlásának köszönhető, hanem annak, hogy a legöregebbek kihullottak a forgalomból, hiszen a 2017 június végi 19 049-cel szemben, 2021 december végén már csak 17 759 busz közlekedett a magyar utakon.

A tehergépkocsik száma 475 722-ről 559 417-re nőtt az említett időszak alatt, átlagos koruk viszont 12,9 évről – a személyautókhoz képest mérsékelt tempóban – csupán 13,7 évre emelkedett.

A leggyakoribb hazai autómárkák és koruk

                   darab          év

Opel           494 604      16,5

Suzuki        427 787      15,7

VW            391 587      16,6

Ford           330 756      13,9

Toyota        238 008      12,6

Škoda         221 498      12,7

Renault       220 173      15,5

Peugeot      146 840      15,8

BMW         139 299      14,2

Mercedes    135 729      14,7

Audi           129 393      15,8

FIAT          123 756      16,9

Citroën       102 666      15,5

Forrás: KSH