A hazai importőrök gyorsan reagáltak a jelenlegi helyzetre

A koronavírus sok mindent átalakított…
Az autóimportőrök, kereskedők és bizony az autós újságírók életét is.

Nincsenek sem nemzetközi autóbemutatók és sok cég a tesztautók, tesztmotorok kiadását is szünetelteti.

Ettől még nem állt meg az élet!

A kereskedések többsége átállt virtuális autószalon üzemmódba, de a szervizeknek továbbra is működniük “kell”

A jelenlegi helyzettel, illetve a védekezéssel kapcsolatban intéztünk kérdéseket a haza képviseletekhez.


A Suzukinál nem álltak le a tesztautók kiadásával.

A márkakereskedések egy része átállt a virtuális autószalonra. Amelyik ezt nem tette meg, ott csak 15 óráig tart nyitva a szalon – tudtuk meg Hársfalvi Jánostól a Suzuki marketing vezetőjétől.

A szervizekben elérhető a hozom-viszem szolgáltatás, illetve a gumikesztyű és szájmaszk használatát kötelezővé tették az ügyfelekkel kapcsolatba lépő munkatársaknál.
Az autókat minden esetben fertőtlenítve adják át az ügyfeleknek.


Salgó Andrástól, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, hogy a cég számára munkatársaik és partnereik biztonsága, illetve egészsége a legfontosabb. A BMW Group a koronavírus (COVID-19) terjedésének megfékezésé érdekében, valamint a kijárási korlátozás, illetve a mindenkori kormányrendeletek maximális betartására való tekintettel 2020. április végéig biztosan felfüggesztette a BMW és MINI tesztautók kiadását.

A szervizekkel kapcsolatban a gépjármű átadás-átvételére a márkaszervizek egyénileg változó alternatív megoldásokat kínálnak, pl. személyes találkozó nélkül a kereskedés parkolójában vagy elkülönített ügyféltérben; dedikált exkluzív időpontban személyesen; vagy hozom-viszem rendszerben külső helyszínen, akár az ügyfél tartózkodási helyén. Ezekről pontos tájékoztatást a Márkaszerviz elérhetőségein biztosítanak.

A fertőtlenítéshez többek között az ózongenerátoros eljárást is alkalmazzák a múhelyeik.

További információk a BMW honlapján találhatóak: https://www.bmw.hu/hu/topics/details/aktualis-ajanlatok.html#T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s


Mocsai Zoltántól, a Peugeot marketing Vezetőjétől azt a tájékoztatást kaptuk – már korábban – hogy a tesztautók kiadását a járványügyi helyzet miatt bizonytalan ideig felfüggesztik

A márkaszervizek továbbra is teljes üzemben működnek (néhányan átálltak rövidebb nyitva tartásra), az alkatrész-ellátás egyelőre biztosított

Bővebb információk:
https://www.peugeot.hu/covid-19.html

A fertőtlenítéssel kapcsolatban különféle módszereket alkalmaznak:
–         Pihentetés több napig (új autóknál vagy szerviz esetén ha nem sürgős)
–         Vegyszeres fertőtlenítés a leggyakrabban érintett helyeken
–         Ózongenerátoros fertőtlenítés (utastér és szellőzőrendszer)
–         Klasszikus klíma tisztítás (most van is erre akció, egyúttal fertőtleníti is a szellőzőrendszert)
–         Szerviz beavatkozások esetén a kezelőszervek és ülések, szőnyegek takarása (ez részben járvány nélkül is kötelező)


Szabó Ildikótól, a Honda PR kapcsolati vezetőjétől azt az információt kaptuk, hogy a tesztautók kiadása továbbra is “múködik”.

A márkakereskedések a kormány által előírt időpontig vannak nyitva, azaz délután 3 óráig, a szervizekre ez a korlátozás nem vonatkozik.

A védekezéssel kapcsolatban Győrfi Pál mondjását alkalmazva – sok kézmosás, kézfertőtlenítés, távolságtartás…
Emellett fertőtlenítőszerek és egyes szervizekben ózongenerátoros eljárás használata az eljárás része.


Dr. Vérten Sándortól, Porsche Hungaria (Audi, Seat, Skoda, Volkswagen, VW Haszonjárművek, Das Weltauto) kommunikációs igazgatójától azt az információt kaptuk, hogy a tesztautókat jelenleg kórházak, egészségügyi intézmények támogatására ajánlották fel.

A teljes tisztítás mellett ózongenerátoros fertőtlenítés és kérés esetén hozom-viszem szolgáltatás a márkáknál a jelenlegi eljárás a gyakori személyes kontaktus elkerülésére.

Részletek:
 https://www.skoda.hu/covid-19-tajekoztato
https://www.facebook.com/skodamagyarorszag/videos/223599798882892/


Dános Andrástól, az Opel PR vezetőjétól megtudtuk, hogy a vírushelyzet miatt a tesztautók kiadásával leálltak.

Az Opel márkakereskedőik a Kormány 71/2020. (III. 27.) rendeletére figyelemmel folytatják működésüket. Online megoldásokat kihasználva folytatják az értékesítést.
Egy jármű átvételéhez összesen két alkalommal van szükség a vásárlóval való személyes találkozásra:
·         A tulajdonviszony bejegyzéséhez szükséges okmányirodai anyagok aláírásakor
·         A gépjármű tényleges átadásakor.

“Szervizeik nyitva tartanak és a megszokott magas minőségű szolgáltatásokkal fogadják az ügyfeleket, az alkatrészellátás megoldott. Kiemelt figyelmet fordítanak a járványügyi előírások betartására az ügyfelek, valamint a kollégák egészségének megőrzése érdekében.
Az ózongenerátoros fertőtlenítés a márkaszervizek egy részénél szintén elérhető.”


Vihari Balázs, a Renault és Dacia márkák PR vezetője arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a tesztautók kiadását lejjebb csavarák, de van még néhány modell, amit kiadnak. 

A márkaszervizek működnek, annyi változással, hogy az EÜ dolgozók akik a védekezésben részt vesznek, elsőbbséggel kapnak meg minden szolgáltatást.
A szervizekre jellemző még, hogy:
– limitálják egyszerre hány ügyfél tartózkodhat a szalonban;
– a munkafelvevők kesztyűt, maszkot hordanak (utóbbi azért még ritkább)
– az ügyfelek részére kitettek kézfertőtlenítőt
– van ahol a munkafelvételi pult elé plexifalat tettek
– folyamatosan tisztítják, takarítják a szalont
– az idősebb kollégákat szabadságra küldték
– a gépkocsiba beülőt tesznek; a kormányt is letakarják (ez mondjuk eddig is kötelező volt)
– az autókat fertőtlenítik; (ózongenerátor vagy aircomatic segítségével); klíma; utastér; kilincsek

Ezeken felül dolgoznak az un. érintésmentes szerviz szolgáltatás bevezetésén (ez várhatóan a napokban meg is történik) – ennek keretein belül; a szervizből kimegy a kolléga (vagy kettő) a kocsiért átveszi azt az ügyféltől, majd beviszi a kereskedésbe s elvégzik a szükséges javítást&karbantartást; fertőtlenítik a járművet s visszaviszik az ügyfélnek


Sztárcsevity Andrea, a Volvo Hungária marketing igazgatója arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a tesztautókat jelenleg részben kollégáik használják.
“Ahogy a járvány komolyabbá kezdett válni itthon, minden olyan kolléga, akinek hivatalosan nem jár céges autó, kapott egyet, hogy ne kelljen tömegközlekedést használnia. Erre a demoautóinkat használtuk fel. Március 16-tól home office üzemmódba álltunk át, onnantól nem volt sajtóautó kiadás sem, mert nem akartuk sem a ti, se a mi kollégánk egészségét kockáztatni”
Emellett két egészségügyi intézménynek is felajánlottak néhányat a “PR autókból”

A kereskedések egyelőre jellemzően változatlanul, a most hozott szabályok betartásával (az értékesítés csak du 3-ig lehet nyitva) működnek, de van egy-két olyan kereskedés is, aki a szervizét is kicsit hamarabb zárja, mint normális körülmények között.

A fertőtlenítésnél a már korábban is használt és bevált tisztító/fertőtlenítőszerek mellett egyes szervizekben az ózongenerátoros eljárást is alkalmazzák.


Hajdú Nóra, a Citroen marketing igazgatja már korábban értesítette az újságírókat, partnereket, hogy a tesztautók kiadását bizonytalan ideig teljesen szüneteltetik.

“A szervizeink és a kereskedéseink is nyitva vannak, ahogy a szabályozás engedi: többnyire 15 óráig, de a szervizek helyenként tovább is. Készítettünk egy oldalt (https://www.citroen.hu/covid-19-informaciok.html), ahol az érdeklődők tájékozódhatnak és itt leírjuk azt is milyen óvintézkedéseket tettünk, illetve kérünk mindannyink biztonsága érdekében.”


Rusótzky Viktória, a Kia Motors Hungary PR mamagere arról számolt be, hogy a Kia jelenleg szünetelteti a tesztautók kiadását.

Márkakereskedéseik – igazodva a Kormány által előírt rendelethez – rövidített nyitva tartással működnek (9:00-15:00 óra).
Szervizeik 8:00-15:00 óra között fogadnak szervizbe érkező ügyfeleket, 15:00-17:00 óra között már csak autó visszaadás történik.

A szalonokban és szervizekben azon munkatársaknak, akik jelen vannak, kötelező a kesztyű és a maszk viselése, valamint előírt számukra a 2 méteres távolságtartás is.Emellett a kereskedéseket és műhelyeket naponta többször átszellőztetítik,az eszközöket és a felületeket is naponta többször fertőtlenítik.
Az ügyfelekkel minden esetben a kontaktus nélküli átadás-átvétel folyik.

Az autókat fertőtlenítve adják át vagy vissza az ügyfélnek.


A Toyota és Lexus márkáknál nem áltt le a tesztautók kiadása, de a gépkocsik egyjelentős részét felajánlották a mentők és segélyszervezetek munkájának segítésére – tudtuk meg Varga Zsombor PR vezetőtől.

A márkakereskedések az előírásoknak megfelelően délután 3-ig vannak nyitva, a szervizek többsége teljes üzemben dolgozik.
A tényleges értékesítést megpróbálják a virtuális autószalon alkalmazáson keresztül bonyolítani.

A gumikesztyű, védőmaszk, különböző fertőtlenítőszerek használata mellett az ózongenerátoros eljárást is alkalmazzák.


A Hyundai márkával kapcsolatban Képe Tiborhoz, a Hyundai Hatvan márkakereskedés és szerviz ügyvezetőjéhez látogattunk el.

A tesztautókról természetesen Ő nem tudott pontos választ adni, ám az “anyacég” még nem állította le azok kiadását.
(Nálunk is járt az elmúlt napokban egy…)

A márkakereskedés virtuális autószalonnal nyitott az érdeklődők felé.
A szerviz teljes üzemben működik, annyi kikötéssel, hogy 15 óra után kizárólag a szervizelt autók visszaadása történik.

Az alkalmazott fertőtlenítő eljárásról pedig beszéljen az alábbi videó: