A Herczig, Ferencz duó harmadik lett Rómában

     A Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó a harmadik helyen végzett a rali Európa-bajnokság olaszországi állomásán.

    A VPB Kommunikáció vasárnapi tájékoztatása szerint a Skoda Rally Team Hungaria párosa a zárónapot a negyedik pozícióból kezdte meg, és a nagyon erős mezőnyben csak a végén dőlt el, hogy a harmadik helyen végez. Herczig és Ferencz így három év elteltével állhatott ismét dobogóra az Eb-sorozatban.


    “Három évet vártunk erre a pillanatra, hogy ismét a legjobb háromban végezzünk. Katartikus érzés volt célba érni, és konstatálni azt, hogy vb-mezőnyben edződött nagymenőket is megelőzve harmadikként zárunk” – mondta Herczig Norbert.


    Hozzátette, kedvelik a római versenyt, amelyen harmadszor indultak el. Herczig kiemelte, hogy aszfalton gyorsabbak, és egy hosszú magyarországi tesztelés után olyan beállítással érkeztek az olasz fővárosba, amely ilyen eredményhez vezetett.


    Az Európa-bajnokság negyedik állomása a Zlínben és környékén sorra kerülő Cseh-rali lesz augusztus utolsó hétvégéjén.