A hivatalos Raptor bla-bla szerint minden terepen élvezetes

The next-generation and next-level Ford Ranger Raptor has arrived. Built to dominate in the desert, master the mountains and rule everywhere in between, the second-generation Ranger Raptor raises the off-road performance bar as a pick-up built for true enthusiasts.

A Ranger Raptorban most jelenik meg először az a fejlett, állandó négykerékhajtás, amelyben egy vadonatúj, elektronikus vezérlésű kétfokozatú terepváltó osztómű, illetve zárható első és hátsó differenciálmű működik; a hardcore terepezők bizonyára nagyra értékelik majd mindezt.

“Bár a Raptorhoz a sivatagi versenyek adtak inspirációt, ez az autó bármilyen terepen helytáll. Olyan off-roadert alkottunk, amit nem kell külön módosítgatni ahhoz, hogy az ember bárhová eljusson vele – és biztonságban haza is érjen onnan,” tette hozzá Burn.

Annak érdekében, hogy az új generációs Ranger Raptor ugyanolyan magabiztosan mozogjon az aszfalton, mint a mély sárban vagy a kerékvályúkkal szabdalt terepen, az autó vezetője hét különböző üzemmódközül választhat; ezek közt a Baja beállítás is szerepel, amikor a jármű elektronikai rendszerei a lehető legnagyobb teljesítményt biztosítják a nagy sebességű terepezés közben.

“Azt akartuk, hogy a Baja üzemmód igazán különleges képességgel ruházza fel az autót,” árulta el Burn. “Ez egy olyan funkció, ami nagyon fontos a Ranger Raptor vásárlóinak.”

Mindegyik üzemmódban másféle beállítások alapján működik a motor- és váltóvezérlés, az ABS, a kipörgés- és stabilitásvezérlés, a kipufogószelep, a kormánymű és a gázadás. Mindemellett a műszeregység, a járműinformációs rendszer és központi érintőképernyő színvilága is a kiválasztott üzemmódnak megfelelően változik.2

Országút

  • Normál – kényelem és üzemanyag-takarékosság
  • Sport – élénkebb reakciók az élvezetes közúti autózáshoz
  • Csúszós út – magabiztosabb haladás csúszós vagy egyenetlen úton

Terep

  • Sziklán araszolás – kifejezetten a sziklás, egyenetlen talajon történő, kis sebességű araszoláshoz, ahol kulcsfontosságú a finom irányíthatóság
  • Homok – optimális áttételek és megfelelő vonóerő homokra vagy mély hóra
  • Sár/Nyomvályú – maximális tapadás az elinduláshoz és a lendület megtartásához
  • Baja – minden rendszer csúcsteljesítményen a nagy sebességű terepezéshez

Az új generációs Ranger Raptorban mindezt a Trail Control™ egészíti ki, ami úgy működik, mint egy terepre szánt sebességtartó automatika2. Csak be kell állítani a kívánt tempót (32 km/óra alatt), és az autó önműködően adagolja a gázt és fékerőt, hogy vezetőjének csak a kormányzásra kelljen koncentrálni a nehéz terepen.

Kemény és atlétikus

A Ranger Raptor kivételes képességeihez vadonatúj külső társul, ami az új generációs Ranger látványos stílusát tükrözi. A markáns sárvédők és fényszórók hatásosan hangsúlyozzák az autó szélességét, s a pickupot még erőteljesebbnek mutatja a hűtőrács nagyméretű F-O-R-D felirata és a határozott kontúrokkal határolt lökhárító.

“A Ranger Raptor minden egyes dizájn-eleme határozott célt szolgál,” magyarázta el Dave Dewitt, a Ranger Raptor külső dizájnjáért felelős formatervezési igazgató. “Ezen az autón első pillantásra látszik, mire képes.”

A mátrix LED fényszórók és LED nappali menetfények új szintre emelik a Ranger Raptor világításának teljesítményét: a prediktív kanyarvilágítás, a vakításmentes fényszórók és az automatikus, dinamikus fényszórómagasság-állítás hasznos segítséget jelentenek a vezetőnek és a többi közlekedőnek.

A szélesített kerékjáratok erőteljes formavilágú 17 colos könnyűfém keréktárcsákat ölelnek körül, amelyeken a kizárólag a Raptorhoz kínált, nagy teljesítményű terepgumik feszülnek. A funkcionális szellőzőnyílások, légterelő elemek és az erős, jó tapadást kínáló alumínium oldalfellépők nemcsak mutatósak, hanem kifejezetten praktikusak is. A hátsó LED lámpatest az első világítás jellegzetes stílusát ismétli, a Precision Grey árnyalatra fényezett, fellépővel is kiegészített hátsó lökhárító pedig olyan magasra került, hogy ne rontsa a hátsó terepszöget.

Az utastér dizájnja is a Ranger Raptor terepképességét és energikus természetét hangsúlyozza. A vadászgépek által ihletett sportülések kifejezetten kényelmesek, ugyanakkor a testet is kiválóan megtámasztják a gyors kanyarokban.

A műszerfalat, a belső kárpitozást és az üléseket Code Orange színű betétek díszítik; ez az árnyalat jól illik a belső világításhoz, ami okkersárga fényben füröszti a kabint. A prémium minőségű bőrrel borított, fűthető sportkormányt erőteljes ujjtámaszok és középállás-jel egészítik ki, és a sportos benyomást tovább erősíti a magnéziumöntvény váltófülek látványa.

Az utasok szórakoztatásáról a legújabb digitális technológia gondoskodik: a kabinban 12,4 colos digitális műszeregység teremt igazi hi-tech hangulatot, a 12 colos központi érintőképernyőhöz pedig a Ford új generációs SYNC 4® konnektivitási és szórakoztató rendszerekapcsolódik, amelyen felár nélkül működik a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto™ kapcsolat5. Az új meg új kalandokhoz 10 hangszórós B&O® hangrendszerszolgáltat lelkesítő zenei aláfestést.

A Ford Performance család tagja

A Raptor eredetileg Észak-Amerikában született, ahol a Ford ezzel a névvel különböztette meg nagy teljesítményű pickupjait és terepjáróit. Az első ilyen jármű az első generációs F-150 SVT Raptor volt, amit arra építettek, hogy képes legyen nagy sebességgel végigszáguldani a terepen. A Ford Performance által fejlesztett Ranger Raptor révén a Raptor embléma 2018-ban már a globális piacon is feltűnt, így végre Európa hardcore pickup-rajongói is hozzájuthattak egy igazán izgalmas autóhoz.

A Ford Performance legutóbb a Bronco Raptor izom-SUV modellt és a limitált darabszámú Bronco DR sivatagi versenygépet mutatta be Észak-Amerikában. A Ford ugyancsak nemrégiben bizonyította, hogy számolni kell vele a FIA Rally Világbajnokság új, elektromos korszakában: a kilencszeres bajnok Sébastien Loeb és navigátora, Isabelle Galmiche győzelmet arattak az M‑Sport Ford Puma Hybrid Rally1 versenygéppel a legendás Monte Carlo Rallyn.

A vadonatúj Ranger Raptor is ezt az örökséget ápolja, hiszen ez egyrészt egy, a mindennapokban remekül használható pickup, másrészt viszont olyan teljesítményt és képességeket kínál, amit rajta kívül egyetlen másik pickup sem a Ranger kategóriájában.

“Tudtuk, hogy a vásárlóink kimagasló teljesítményt várnak az új generációs Ranger Raptortól, de nem vagyok biztos benne, hogy tényleg számítottak-e egy ilyen mérvű szintlépésre. Ez az autó hihetetlenül élvezetesen vezethető, és a belőle áradó nyers erő egyszerűen mellbevágó!”, összegezte Burst.