A járvány ellenére megduplázta árbevételét a Share Now autómegosztó

   A járvány ellenére megduplázta árbevételét tavaly a ShareNow autómegosztó vállalat, amely idén is hasonló ütemű bővülésre számít – közölte a cég az MTI-vel.

    A cég nettó árbevétele tavaly meghaladta a 345,7 millió forintot az előző évi 160,2 millió forintot követően. Két év alatt az autópark darabszáma 210-ről 350-re nőtt, és mára már három különböző elektromos modell is elérhető a kínálatban.


    A flottaméret növelése mellett cél, hogy folytatva a megkezdett bővítéseket Budapest egyre több külső kerületének, akár agglomerációjának is mobilitási megoldást kínáljanak. Az alkalmazottak létszáma tavaly 25-re nőtt az előző évi 15-ről, az eredeti tervekhez képest is nagyobb mértékű bővüléssel.


    A fokozódó kihasználtságot mutatja, hogy az átlagos használat 70 százalékkal, 48 percre nőtt az indulás évében mérthez képest. Noha a bérlések zöme továbbra is percalapú, folyamatosan emelkedik a többnapos utak aránya.


    Közölték: mobilitási szolgáltatóként a korlátozásoknak közvetlen és azonnal érezhető hatása volt a megosztott autók kihasználtságára az adott időszakban. Azokban a hetekben, amikor drasztikusan visszaesett a kereslet, felszabaduló kapacitásaikkal a védekezést támogatták: az első hullám idején autókat bocsátottak többek között a Dél-pesti Centrumkórház illetve a Máltai Szeretetszolgálat rendelkezésére, a második hullám idején pedig a budapesti pedagógusoknak ajánlottak fel ingyenes használatot.


     A korlátozások enyhítésével azonnal megnőtt a mobilitási igény, így idén az előző évihez hasonló, jelentős növekedésre számít a cég mind a szolgáltatást, mind a teljes autómegosztó szektort figyelembe véve.


    A Share Now a BMW és a Daimler AG 50-50 százalékos tulajdonú közös vállalata. A szolgáltatás magyarországi jogtulajdonosa a Wallis cégcsoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Kft., amely franchise-modellben működteti a Share Now-t. Európában 16 városban elérhető a szolgáltatás, csaknem 11 ezer autóval, amelyből 2900 teljesen elektromos. A mintegy hárommillió ügyfelet számláló ShareNow négy városban kizárólag elektromos autókat üzemeltet, 10 városban pedig részben elektromos az autóflotta, amivel a cég egyike a legnagyobb elektromos autómegosztóknak. A budapesti székhelyű ShareNow Magyarország 350 autót számláló flottával üzemel 2019 áprilisa óta, 40 ezer regisztrált felhasználója van.