A JYSK ecseri logisztikai központjába elektromos töltőállomásokat telepítettek

    Fontos szerepet kap a JYSK fenntarthatósági céljainak elérésében a cég ecseri, több országot kiszolgáló logisztikai központja, ahol egyebek mellett az ALTE-GO közreműködésével kiépült egy 16 autó párhuzamos töltésére alkalmas elektromos töltőállomás is – közölte a JYSK hétfőn az MTI-vel.

    A dán vállalat fenntarthatósági stratégiája értelmében 2030-ig a felére csökkentené az áruházak, elosztóközpontok, irodák és vállalati autók fenntartásából és fűtéséből eredő abszolút üvegházhatásúgáz-kibocsátást.


    Ennek eléréséhez a vállalat új régiós elosztóközpontja egyrészt a teherfuvarozás csökkentésével járul hozzá, ugyanis a JYSK évi 4,5 millió kilométerrel kevesebbet fog fuvarozni, ezáltal pedig évente nagyjából 3600 tonna szén-dioxidot lehet megspórolni. Ha a központ teljes kapacitással beindul, akkor Magyarország mellett Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia áruházait kiszolgálva, 143 ezer négyzetméteren 205 000 paletta árut tárol majd.


    Mindezek mellett az ecseri központban elektromos töltőállomások is segítik a fenntarthatósági célok elérését. A töltőket az ALTE-GO, az ALTEO Csoport e-mobilitási üzletágát képviselő társasággal kialakított együttműködés keretében telepítették.


    A közlemény szerint az ALTE-GO által telepített 8 darab dual töltő 16 autó párhuzamos töltését teszi lehetővé. Ezzel a lehetőséggel pedig bárki élhet, hiszen fizetés ellenében elindítható a szolgáltatás. A töltés RFID-kártyával vagy applikációjából indítható.


    Egyúttal arra is kitértek, hogy a logisztikai központban csak elektromos targoncák közlekednek, illetve hatezer négyzetméteren telepítenek napelemeket a tetőn, a melegvíz-ellátást napkollektorokkal támogatják, és hőszivattyúval csökkentik a fűtési igényt.


    A JYSK egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, 28 500 embert foglalkoztat és 49 országban van jelen. A JYSK a családi tulajdonú Lars Larsen Csoport része, amelynek az éves forgalma a 2020-2021-es gazdasági évben 5,255 milliárd euró volt. A JYSK Csoport forgalma a 2020-2021-es gazdasági évben 4,4 milliárd eurót ért el.


    A JYSK Magyarországon az eddigi legmagasabb, 57 milliárd forint árbevételt érte el a 2021 augusztusában zárult üzleti évében, ezzel a forgalom 11 százalékkal nőtt az előző pénzügyi évhez képest. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 800 munkavállalója van és 91 üzlettel rendelkezik.


    Az ALTEO Nyrt. hazai tulajdonban lévő, energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat. Üzleti tevékenysége kiterjed a megújuló és a földgáz-energiahordozókon alapuló energiatermelésre, az energiakereskedelemre, valamint a vállalatok számára történő, személyre szabott energetikai szolgáltatásokra, fejlesztésekre.