A Kálvin teret is megtisztítja partnereivel a BKK

A BKK elkötelezett amellett, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Az akció résztvevői ezúttal a Kálvin térnél dolgoznak, hogy az arra járók tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat. Legközelebb, május 26-án a Népliget és környezete kerül sorra.

Folytatja köztisztasági és közrendvédelmi akcióját a BKK, hogy a Budapesti Közművek két divíziójával, valamint további partnereivel szoros együttműködésben megtisztítsa és élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit. Az akció újabb helyszíne az V., a VIII. és a IX. kerület határán lévő Kálvin tér és környezete.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV munkatársai a bevált gyakorlatnak megfelelően dolgoztak. Kézi és gépi erővel május 11-én, szerda éjszaka, majd 12-én, csütörtök reggel megtisztították az ott lévő busz- és villamosmegállókat, továbbá kitakarították a metróaluljárót.

Fontos szerepet játszik az összehangolt akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely a Készenléti Rendőrséggel közösen a főváros több forgalmas közterületén, így a Kálvin téren és környékén is rendszeres rendőri jelenlétet biztosít. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Ugyancsak jelentős szerep jut az akcióban a rendészeti tevékenységet végző FÖRI-nek, valamint a szociális munkásoknak, a Menhely Alapítvány munkatársainak.

A BKK az eddigi tapasztalatok felhasználásával, valamint az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. Az akció következő állomása május 26-án a Népliget lesz.

A Kálvin téri köztisztasági és közbiztonsági akcióban részt vesz:

• a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,

• a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,

• a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság,

• a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),

• a Menhely Alapítvány,

• a BKV Zrt.,

• a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.).

Legyenek élhetőbbek a közterek!

A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány keretében a BKK korábban

• a Széll Kálmán tér,

az Örs vezér tere,

a Boráros tér,

a Déli pályaudvar,

a Margit híd budai hídfő,

a Rákóczi tér,

az Etele tér,

a Batthyány tér,

a Határ út metróállomás,

a KÖKI, legutóbbi pedig

a Nyugati pályaudvar közös köztisztasági akcióját szervezte meg.

Tavaly nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság kiemelt helyszínein (a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás környezeténél), valamint a városligeti Fan Zone-nál (Szurkolói Zóna) volt fokozott jelenléttel járó összehangolt akció. Hasonlóan kiemelt figyelmet kaptak 2021. szeptember 5. és 12. között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) rendezvényeinek köztéri helyszínei.

Közös érdek Budapest tisztán tartása

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek, a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Budapesti Közlekedési Központ