A kerékpárosok legnagyobb félelme az autósok közeli előzése

Ingyenes vezetéstechnikai tréningekkel segíti a Groupama Biztosító a kerékpárosok és autósok biztonságos közlekedését

A témában készített legfrissebb kutatás szerint a kerékpárral közlekedők 81%-a tervezi, hogy az őszi hónapokban is nyeregben marad. Annak ellenére, hogy van bennünk félelem: leginkább attól tartanak, hogy az autósok túl közel kerülnek hozzájuk előzés során. Ilyenkor az autó szinte magára szippantja a kerékpárost, ami végzetes balesethez vezethet. A Groupama Biztosító ingyenes vezetéstechnikai tréningekkel segíti a Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa által támogatott Tarts másfél méter oldaltávolságot! figyelemfelhívó kampányt – jelentették be a Groupama Tanpályán tartott sajtótájékoztatón.

A Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás is alátámasztja, hogy a kerékpározás egyre népszerűbb hazánkban. A kerékpárt használók ráadásul a kellemetlen időjárási körülmények között sem mondanak le erről a közlekedési eszközről: 42% esős időben, 56% hideg időben, 60% erős szélben is útra kel. Ennek megfelelően nyáron és ősszel is közel azonos számban pattannak a nyeregbe, a nyári 86%-hoz képest őszre mindössze 5 százalékpontos lemorzsolódás vetít előre a kutatás. Az autósoknak ezért nagyon odafigyelve kell közlekedniük ezekben a hónapokban, hiszen romlanak látási viszonyok és csúszósabbá válnak az utak.

A kutatás során megkérdezték a bringásokat arról is, mit tartanak a legnagyobb problémának az utakon? Legnagyobb veszélyforrásként azt a szituációt említették, amikor autós társaik nem tartanak megfelelő oldaltávolságot a kerékpáros mellett előzés közben. Az autósok ugyanakkor a kivilágítatlan kerékpárosoktól tartanak leginkább.

A kerékpárosok félelme nem alaptalan – hívta fel a figyelmet Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára: „A kerékpározás – bár van, aki egész évben műveli – jellemzően idényhez köthető közlekedési forma. Ennek megfelelően a tavaszi és a nyári hónapokban fordulnak elő a leggyakrabban a kerékpáros balesetek. A balesetek több mint negyede 16 és 20 óra között történik. Más megközelítésből a kerékpáros halálos balesetek 26 százaléka rossz fényviszonyok között esik meg, jellemzően a szürkületi, sötétedési időszakban. Kerékpárral közlekedve különösen fontos a láthatóság, éppen ezért ajánlott a színes, feltűnő ruházat viselése, valamint a kerékpár megfelelő kivilágítása. A halálos kerékpáros balesetek 58 százaléka történik városi környezetben. Így nem véletlen, hogy a kerékpáros közlekedésbiztonság témaköre a hazai közlekedésbiztonság szerves részét képezi, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is támogatja a Tarts másfél méter oldaltávolságot! kampányt. Felmértük országosan azon helyszíneket, ahol közlekedésbiztonsági, forgalomtechnikai szempontból is indokolt figyelemfelhívó táblák kihelyezése.”

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy 2011 és 2019 között évente átlagosan 600-650 halálos közlekedési baleset történt a hazai közutakon. „Mivel ez a sok emberélet teljesen feleslegesen vész oda minden évben, így lépéseket kell tenni a megmentésük érdekében. Ennek alapköve egy átfogó szemléletváltás megtétele. Ezért indítottuk el a „Tarts 1,5 méter oldaltávolságot!” elnevezésű kampányt is, illetve ezért készítettük el a „Közlekedő kisokos” munkafüzetet, melyet minden évben eljuttatunk a 4. osztályos diákoknak. Kezdeményezésünkre mindez a Nemzeti Alaptantervben is bekerült, az előző tanévben pedig 96 ezer gyerek tett sikeres vizsgát. Céljaink között szerepel annak a megközelítésnek az elfogadtatása is, hogy ne autós-kerékpáros csoportokról beszéljünk, hanem közúti közlekedésben résztvevőkről, hiszen akik ma autóban ülnek, azok holnap kerékpárra pattannak.” A kormánybiztos beszélt arról is, hogy jelenleg Magyarországon az emberek 75%-a tartja fontosnak kerékpáros előzésekor a 1,5 méter távolság tartását, amely szabályként hamarosan a KRESZ-ben is megjelenik.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy „mindannyian szeretnénk biztonságban eljutni a célunkig, függetlenül attól, hogy autóval vagy kerékpárral közlekedünk, hogy hivatalos teendőinket intézzük, vagy szabadidőben kelünk útra. Ebben a közlekedésnek hívott társasjátékban a kerékpáros a sérülékeny oldalon játszik. Az évről évre növekvő autóforgalomban érthető, hogy a legtöbb kerékpáros nem érzi magát biztonságban, és akik kerékpárra ülnek, őket is leginkább az előzési oldaltávolság be nem tartása zavarja. A megfelelő oldaltávolság a kerékpárost védi, de a döntés az autóvezető kezében van. Európa sok országában már a közlekedési szabályok közé is bekerült, hogy minimum mekkora oldaltávoslágot kell tartani egy kerékpáros előzésekor. Magyarországon a Tour de Hongrie szervezőinek kezdeményezésére a Magyar Közút Zrt. az ORFK-OBB támogatásával 150 darab olyan figyelemfelhívó táblát helyez ki az utak mellé, amellyel közösen igyekszünk hozzájárulni a kerékpározás biztonságához.”

A Groupama Biztosító hosszú ideje elkötelezett a közlekedésbiztonság támogatásában, ezért is tartotta fontosnak, hogy segítse a kerékpározókat is az utakon. A Tarts 1,5 méter oldaltávolságot! kampányhoz csatlakozva olyan speciális vezetéstechnikai tréningeket tesz most ingyenesen elérhetővé, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az autósok és bringások biztonságosabban közlekedhessenek. A Hungaroring területén lévő Groupama Tanpályán megvalósuló kurzusokon a sofőrök a hagyományos vezetéstechnikai feladatok mellett azt is gyakorolják majd, hogy hogyan vigyázhatnak jobban a kerékpárosokra az utakon.

Vállalatunk az egymásra odafigyelő, egymás érdekeit kölcsönösen tiszteletben tartó fair közúti közlekedés elkötelezett híve és támogatója. Ezért is döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk a Tarts 1,5 méter oldaltávolságot! kampányhoz”emelte ki Jeanjean Alexandre, a Groupama Biztosító vezérigazgató-helyettese. Hiszünk benne, hogy megfelelő odafigyeléssel számos baleset elkerülhető. Bízunk benne, hogy ingyenes vezetéstechnikai tréningjeink is hozzájárulnak ahhoz a szemléletváltáshoz, mellyel az autósok és a kerékpárosok közlekedése biztonságosabbá tehető a magyar utakon.”

A szeptemberben és októberben összesen 300 fő vehet részt az ingyenes „1,5 méter” tréningeken. Az érdeklődők a Groupama Tanpálya honlapján, a www.tanpalya.hu weboldalon regisztrálhatnak.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy társaságuk 2018 óta több mint 1000 kilométernyi kerékpárút szakasz üzemeltetését vehette át önkormányzatoktól. „Ezzel bekerültünk a hazai kerékpáros vérkeringésbe, ennek megfelelően igyekszünk közvetlen kapcsolatba kerülni velük és egyre jobban megismerni igényeiket. Ebben a saját tapasztalatokon túl nagyban hozzájárult a Tour de Hongrie szervezőivel már régóta fennálló együttműködésünk, melynek egyik állomása volt a tavaly Dobogókőnél kihelyezett első, a biztonságos 1,5 méteres távolságra figyelmeztető tábla is. Ennek folytatásaként vállaltuk, hogy idén év végéig 150 táblát helyezünk ki a kezelésünkbe tartozó utakon, egyeztetve a partnerekkel, figyelembe véve a kerékpárosok visszajelzéseit, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy biztonságos feltételeket teremthessünk a kerékpározni vágyók számára. Az elmúlt másfél év pandémiás helyzetére reflektálva úgy gondoljuk, hogy ha a közösségi tereken be tudjuk tartani a 1,5 méteres távolságot egymástól, akkor nem nehéz megtenni ezt a közutakon sem.

A felmérést az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. 2021. júliusában készítette. Az 1000 fős válaszadói minta reprezentatív a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda által készített edukációs videók linkjei: