A kínai Xpeng autógyártónak 2 milliárd dolláros hitelkeretet nyitnak a kínai bankok

    A kínai Xpeng elektromos autógyártó kedden közölte, hogy öt kínai bank 12,8 milliárd jüan (2 milliárd dollár) értékű hitelkeretet biztosít számára a gyártás és az eladások bővítésére – adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

    A New York-i tőzsdén jegyzett, 2014-ben alapított, a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou) székelő Xpeng piaci értéke jelenleg 35 milliárd dollár. A gyártó legelső, Xpeng G3 típusú utcai terepjáróját 2018 decemberében dobták piacra, második modelljét pedig 2020 áprilisában mutatták be. Az autókat jelenleg két kínai üzemben gyártják, de a vállalat már tervezi egy harmadik gyár felépítését is.


    Az Xpeng, amely elsősorban a kínai piacon értékesíti a járműveit, az amerikai Tesla és a kínai NIO versenytársa. Tavaly több mint 27 ezer autót szállított le. Decemberben továbbá arról számolt be, hogy száz darab G3-as típusú elektromos okosautót szállít ki norvég vásárlóknak, ez volt az első alkalom, hogy kínai gyártású elektromos okosautót közvetlenül küldjenek ki egyéni vásárlóknak Európába. A cég továbbá egy éven belül tervezi Európában is piacra vinni a P7-es típusú elektromos sportautóit.


    A G3-as típusú utcai terepjáró 520 kilométeres hatótávolságú, az Xpeng saját fejlesztésű, XPILOT 2.5 nevű, fejlett gépjárművezetés-támogató rendszerével szerelték fel, és automata parkolásos funkcióval rendelkezik.


    Kínában van a megújuló energiával működő járműveknek a legnagyobb piaca: a nagyvárosokban tavaly minden 10 eladott autóból 4 volt alternatív hajtású. A kínai kormányzat tavaly további támogatásáról biztosította a szektort, 2022 végéig meghosszabbítva a megújuló energiával működő járművekre vonatkozó támogatásokat. Peking azt tűzte ki célul, hogy 2025-re az alternatív hajtású járművek tegyék ki az autóeladások 25 százalékát.