A kormány az Autóflex-Knott Kft. kecskeméti és amerikai beruházását is támogatja

    Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.

    Szijjártó Péter hozzátette, a cég Kecskeméten 553 millió forintos beruházást valósít meg, a cél a gyártási kapacitás növelése. A fejlesztéssel a vállalat több mint 420 munkahelyet véd meg, ehhez pedig a kormány 277 millió forint támogatást nyújt.


    A kecskeméti beruházással az Autóflex-Knott Kft. meg tudja őrizni vezető pozícióját az utánfutó-tengelyek gyártásának európai piacán – mondta a miniszter.


    Szijjártó Péter ugyanakkor jelezte: a kapacitás növelése szempontjából a külföldi piaci terjeszkedés is fontos, ezért döntöttek úgy, hogy támogatják a vállalatot abban is, hogy Amerikában megkezdhesse a működését.


    Az Amerikai Egyesült Államokban a cég 800 millió forintos beruházásával alakítja ki gyártási kapacitását, amelyhez a kormány 400 millió forint támogatást ad – közölte a miniszter.


    Kiemelte, a magyar gazdaság gerincoszlopa már a járvány előtt a járműipar volt, tavaly pedig a nehézségek ellenére is az ágazat termelési értéke meghaladta a 9 ezer milliárd forintot, miközben a szektor 170 ezer embert foglalkoztat.


    A miniszter szerint Magyarországon az autóipar jövője nagymértékben függ attól, hogy a beszállítói hátteret milyen gyorsan tudják kiépíteni, ezért a magyar gazdaság számára fontos célkitűzés, hogy az autóipari beszállító vállalatok kapacitásait mind belföldön, mind külföldi gyártási helyszíneken növelni tudják.


    Szijjártó Péter úgy vélte, a magyar gazdaság exportképességének további növeléséhez is bővíteni kell a magyarországi termelési kapacitásokat, az exportáló magyar cégeket pedig segíteni kell, hogy közelebb kerüljenek a célpiacaikhoz, termelésük egy részét már ott tudják elvégezni.


    Szólt arról is, hogy a világjárvány gazdasági kihívásaira a magyar kormány nem a szokványos, hanem rendkívüli eszközökkel válaszolt, és a szociális alapú pénzosztás, a bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot eredményező segélyek helyett a beruházások támogatását helyezte a fókuszba.


    Ennek köszönhetően tavaly Magyarországon beruházási rekord született, és a magyar export újra 100 milliárd euró feletti értéket tudott felmutatni – közölte.