A kormány támogatja a Rafi mezőtúri beruházását

Magyarország nagy utat tett meg az elmúlt tizenkét évben, hazánk 2010-ben gazdaságilag még a csőd szélén táncolt, mára pedig az egyik leggyorsabb növekedési ütemet mutatja fel az Európai Unióban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mezőtúron.

    A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint Rafi Hungária Kft. német autóipari cég beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a 2,3 milliárd forintos projekt keretében új raktárcsarnok épül, illetve fejlesztik a telephely közmű- és infrastrukturális ellátottságát. A három kontinens hat országában jelen lévő vállalat beruházásához az állam 630 millió forint támogatást nyújt, így segítve 536 munkahely megőrzését.


    Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt tizenkét évben egyik válság követte a másikat. “Ezekben az volt a közös, hogy soha nem megszorításokkal válaszoltunk, hanem a beruházások támogatásával, munkahelyek létrehozásával, adócsökkentéssel” – mutatott rá.
    Úgy vélekedett, hogy a kormány válságkezelése minden esetben sikeres volt, még a koronavírus-járvány alatt is, ami “talán a legdurvább kihívást tartogatta”.


    Szijjártó Péter emlékeztetett azokra a vitákra, amelyek arról szóltak, hogy az állam milyen módon segítse a gazdaság kilábalását a nehéz helyzetből. Mint mondta, a fő kérdés az volt, hogy “munkát vagy segélyt adjunk-e az embereknek”.


    A kormány azonban kitartott korábbi sikeres politikája, a munkaalapú társadalom megteremtése mellett, s meghirdette minden idők egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját. “Fizetésből megélni mindig sokkal jobb, mint minden hónapban sorban állni a segélyért” – fogalmazott.


    Az intézkedések nyomán pedig a tavalyi a válság ellenére is a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb éve lehetett – mondta, hozzátéve, hogy ez nem pusztán politikai állítás, hanem a számok is alátámasztják.


    A miniszter ezután arról számolt be, hogy a magyar elektronikai szektornak tavaly 21 százalékkal nőtt a teljesítménye, így elérte a 7600 milliárd forintot. Majd hozzátette: az ágazat 94 százalékos exporthányaddal dolgozik, ami jól mutatja a versenyképességét.


    Végezetül rámutatott, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 48 cég vett részt a beruházásösztönzési programban, amelyek ennek keretében 14 milliárd forintos állami támogatással összesen 34 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, így segítve 12 600 munkahely megőrzését.


    Továbbá kiemelte, hogy a megyében 2010-ben még 12 százalék felett volt a munkanélküliség, míg ma 5 százalék körül van.