A koszovói kormány nem akarja tovább halasztani a korábban vitát kiváltó rendszámtáblacserét

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
    Novembertől a Koszovóban élő szerbek nem használhatják tovább a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat, hanem koszovóira kell őket cserélniük- jelentette ki Albin Kurti koszovói miniszterelnök, majd hozzátette, nem halasztgatják tovább a nyárra tervezett intézkedés bevezetését.

    A koszovói miniszterelnök eredetileg augusztus elsejétől akarta bevezetni az intézkedést, az Egyesült Államok közbenjárására azonban előbb szeptember elsejére, majd november elsejére halasztotta a szabályozás bevezetését.


    Az intézkedésről szóló hír július végén felháborodást keltett a Koszovó északi részén élő szerbek körében, akik úttorlaszokat állítottak fel a határállomások közelében. A halasztás hírére később eltávolították őket, de a helyzet továbbra is feszült maradt.


    Albin Kurti kedden bejelentette, nem halasztja el a rendszámtáblacserét annak ellenére, hogy nyugati partnerei azt kérték, adjon még tíz hónapot a helyi szerbeknek. Mint mondta, körülbelül tízezer jármű rendszámtábláját kell lecserélni, mert azokat még akkor adták ki, amikor Koszovó Szerbiához tartozott.


    Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Éppen ezért Szerbia nem ismeri el a koszovói dokumentumokat, és követeli szerbre cserélésüket. Albin Kurti viszont határozottan kijelentette: minden a kölcsönös elismerésen múlik, vagyis ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét, akkor a koszovóiak hozzáállása is megváltozik.


    Az eredeti elképzelés szerint minden Koszovóba belépő, szerbiai rendszámtáblájú autó ideiglenes koszovói táblát kapott volna, ám végül csak a Koszovóban élő szerbeket kötelezték cserére. A szerb sajtó közlése szerint eddig mindössze egy tucatnyian cserélték le a rendszámtáblájukat.


    Vjosa Osmani koszovói elnök korábban kijelentette, hogy Pristina lépései nem a koszovói szerbek ellen irányulnak, pusztán a törvényeket, illetve a Szerbia és Koszovó között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel megkezdett párbeszéd során megszületett megállapodásokat szeretnék betartatni.