A közösségi autózás felé fordulnak a flottájuktól szabaduló vállalatok

Az ág is húzza a hazai vállalati autós flottákat: nem csak a cégautókra kivetett adó, de a céges üzemben tartással rendelkező gépjárművek üzemanyagára is az egekben van. A feszes pénzügyi tervezéssel rendelkező nagyvállalatok pedig sorra váltanak: egyre több olyan vállalat van, amelyik nem akar sem a chiphiánnyal küszködő autóiparra várni, sem pedig az elmúlt hónapokban végzetesen elszállt költségeket megfizetni. 

A kormány idén július elejével több különadót is kivetett, amelynek részeként a cégautóadót is megemelték, majd alig pár hónappal később ezt követte az üzemanyag áremelés. Becslések szerint Magyarországon a személygépkocsik mintegy 20%-a lehet céges üzemben tartású, azaz ezek az intézkedések mintegy 800 ezer autót érintenek – aminek egy jelentős része „flottában fut”.
 
Pénzintézetek az élen, utánuk következnek a piaci változásra gyorsan reagáló „early adopterek”
 
Számos kereskedelmi bank és pénzintézet, közöttük többek között a CIB Bank is úttörő módon veszi igénybe a közösségi autózás lehetőségét, de az olyan innovatív szereplők sem maradnak le mögöttük, mint a Portfolio mögött álló Net Média, vagy a Wolt. A nagyokat és a közepeseket pedig az olyan hazai KKV-k követik, amelyek számára – az elszálló energiaárak és infláció mellett – elengedhetetlenül fontos az átgondolt és költséghatékony gazdálkodás az életben maradáshoz.
 
– Évekkel ezelőtt a környezettudatosság és gazdaságos működés jegyében kezdtük el a saját céges flottánk mellett a GreenGo-t használni – nyilatkozta Almás Béla, a Streamnet Zrt. vezérigazgatója. – Dinamikusan növekvő vállalkozásként nagy előny számunkra, hogy a gyorsan változó autóhasználati igényeinket a GreenGo-val tudjuk lefedni. Ezen kívül számos olyan előnnyel jár a céges közösségi autóhasználat, mint a rugalmasság, perc alapú elszámolás vagy a havi számlázás. 
 
Gazdasági szociáldarvinizmus
 
– Nem a piac legnagyobb és legerősebb szereplői élik túl a változásokat, hanem azok, amelyek képesek alkalmazkodni a megváltozott piaci és gazdasági környezethez. Az előttünk álló hónapokban a mostaninál is több olyan céges és vállalati ügyfélre számítunk, ahol a vezetők felismerik, hogy a hagyományos cégautóknak ma már vannak sokkal költséghatékonyabb alternatívái is – nyilatkozta Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója. – Az elmúlt hónapokban kilőtt a céges csomagjaink értékesítése, ami mögött nem csak a környezettudatos gondolkodást, az új munkavégzési szokásokat, valamint az új típusú mobilitási igényeket látjuk, de azt is, hogy egyre több cégvezető fedezi fel a költségek racionalizálásában rejlő lehetőségeket. Ráadásul úgy látjuk, hogy a nagyobb ügyfeleinknél lassan itthon is fontosságot nyer az ESG (Environmetal Social Governance) vállalati keretrendszer, amivel a működésük során a pénzügyi eredményeken túl a vállalat környezeti, társadalmi és irányítási hatásait is mérni képesek, és azt átláthatóvá tudják tenni. 
 
Ugyanígy nyilatkozott Szinai Ádám, a CIB Bank Zrt. PR és marketingkommunikációs vezetője is.
– A kollégáink kedvelik a GreenGot, mert egyszerű a használat, környezetbarát és nincs vele adminisztrációs teendőjük. Nekünk pedig fontos, hogy egy fenntartható mobilitási megoldást tudunk kínálni a munkavállalóinknak. Ráadásul ezek az autók nem foglalják a céges parkolóhelyeket, ami nálunk is szűkös erőforrás. Az is fontos szempont, hogy a kollégáknak időt tudunk azzal megtakarítani, hogy nem kell bejönniük az irodába egy autóért, hanem be tudnak ülni a lakhelyükhöz legközelebb eső GreenGoba és onnan indulni például egy ügyféllátogatásra.

https://trollverda.hu/2022/10/01/geszti-buszken-posztolja-felelotlenseget/