“A közúti közlekedés fejlesztése kiemelt feladat”

    A kormány kiemelt feladataként gondoskodik a közúti közlekedési lehetőségek folyamatos bővítéséről, fejlesztéséről – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden, a Körmend-Rábafüzes fejlesztéshez kapcsolódó beruházás átadásán Körmenden.

    Kiemelte, hogy a közutak szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja a térségek, városok gazdasági fejlődését, a magyar családok életminőségét.


    Hozzátette: az M80-as autóút Körmend-Rábafüzes országhatár közötti szakaszához kapcsolódó beruházás – a Berki úti csomópont körforgalommá való átépítése – nettó 627 millió forint uniós forrásból 8 hónap alatt valósult meg. A körforgalom biztonságosabbá teszi a közlekedést a városrészben az autósok, gyalogosok és a kerékpárosok számára – mondta.


    Mosóczi László szerint a Vas megyében élők 2010 előtt “hírből is alig ismerték” a gyorsforgalmi utakat. A megyét és Szombathelyt 2016 őszén kapcsolták be a magas minőségű közúthálózatba, öt évvel ezelőtt készült el az M86-os Csornától a vasi megyeszékhelyig vezető szakasza – emlékeztetett.


    A nettó 62 milliárd forintból megépített M80-as autóút Körmend-Rábafüzes közötti közel 29 kilométer hosszú szakaszából 6 kilométert nyár óta használhatnak az autósok. Magyarország egyik leghosszabb, 575 méter hosszú völgyhídját is magába foglaló beruházást október közepén adták át – mondta az államtitkár.


    Hozzátette: a magyar-osztrák határig vezető 1,5 kilométeres szakasz átadásával várni kell, míg az osztrák oldalon – legkorábban 2024-ben – elkészül az S7-es gyorsforgalmi út.


    Kifejtette, hogy három éven belül háromszorosára emelkedhet a magyar-osztrák gyorsforgalmi összeköttetések száma: az M8-as autóút nyugati szakasza már elkészült, Sopronig ér az M85-ös autóút, a Fertőrákosig tartó szakaszt pedig az eredeti (jövő tavaszi) határidőnél jóval hamarabb, a közelmúltban vehették birtokba a közlekedők, 2024 őszére pedig a befejező szakasz is megépül.


    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azon dolgozik, hogy bármely településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út. 2025-ben a hazai települések háromnegyedére, tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben lesznek egy négysávos úttól – hangsúlyozta Mosóczi László.


    Az úthálózat fejlesztésével Körmend fontos csomópontként kerülhet Európa térképére és számos gazdasági beruházás valósulhat meg – fogalmazott V. Németh Zsolt (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője.

    Bebes István (Fidesz) Körmend polgármestere arról beszélt, hogy kiépített körforgalom biztonságot nyújt mind az autósok, mind a gyalogosok és a kerékpárosok számára.


    Nyul Zoltán, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a minőségi fejlesztéssel együttesen tudtak javítani a gyalogos, a kerékpáros és az autós közlekedés feltételein. A korábban meglévő közlekedési elemeket – gyalogos, kerékpáros sávokat, valamint a kapcsolódó utakat – felújították és a csapadékelvezetést is megoldották.