A Mabisz szerint beérkeztek az első kárigények a szombati tömegbalesettel kapcsolatban

    Beérkeztek a biztosítókhoz a szombati közlekedési tömegkatasztrófa utáni első kárigények – közölte az MTI-vel kedden a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

    A károsultak bejelentéseit több biztosító is soron kívüli ügyintézésben kezeli, egy gépjármű kárszemléje már be is fejeződött, pár napon belül kifizethetik a totálkár összegét. Ha a személygépkocsit a rendőrség lezárt telephelyen tárolja, a kárszemlézés sem kezdődhetett el, de az érintettek ekkor is gyorsított eljárásban bízhatnak – írták.


    A közlemény szerint azok számíthatnak a leghamarabb teljes kárrendezésre, akik rendelkeznek casco-szerződéssel. A baleset sérültjei, illetve a gépjárművek üzemben tartói a károsult jármű felelősségbiztosítójánál, illetve a MABISZ-nál jelenthetik be igényeiket. Az érintetteknek érdemes végig gondolniuk, rendelkeznek-e még egyéb biztosítással, de ha nem, jogcím nélküli előleget akkor is fizethet a biztosítói közösség a tömeges kárrendezésre vonatkozó belső szabályozása keretében.


    A végleges kárrendezésnél ezzel attól függően kell majd elszámolni, hogy megállapítható-e az érintett részbeni vagy teljes felelőssége a keletkezett károkért – közölte a Mabisz.


    A tömegbaleset szombaton 14 óra 30 perc körül az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 26+600-as kilométerszelvényben történt, Herceghalom térségében. A balesetben 41 jármű volt érintett.


    A tragédiában egy 44 éves budapesti férfi meghalt, további 39 ember megsérült, közülük ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.