A Margit híd budai hídfőjénél folytatódik augusztusban a köztisztasági akció

Folytatja akcióját a Budapesti Közlekedési Központ, hogy szoros együttműködésben a partnereivel megtisztítsa és élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit. A kezdeményezés résztvevői ezúttal a Margit híd budai hídfőjénél és az ott lévő HÉV-állomásnál igyekeznek fokozni az utasok, valamint a gyalogosok komfort- és biztonságérzetét.

Az összehangolt köztisztasági és közbiztonsági akciót a BKK kezdeményezte a területet használó utasok, valamint gyalogosok bejelentései alapján.

Az FKF munkatársai augusztus 15-én, vasárnap éjjel, illetve augusztus 16-án, hétfő reggel nagygépekkel megtisztították a területet és az aluljárót, a HÉV-állomás takarításáról pedig a MÁV-HÉV munkatársai gondoskodtak. Ez volt a kezdeményezés egyik leglátványosabb eleme. A rendbetételben ugyanakkor ugyanilyen fontos szerepet játszanak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály, valamint a kerületi kapitányság kollégái, a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői, a FŐKERT munkatársai és a szociális munkások.

„A közös akció két hétig tart – tájékoztatott Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. – Fontosnak tartjuk a lakossági bejelentéseket is, ezért reagáltunk a felvetődő gondokra. Sőt az eddigi tapasztalatok felhasználásával, valamint az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas fővárosi közterek megtisztítását tervezzük.”

A köztisztasági és közbiztonsági akcióban részt vesz:

• a MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. (MÁV-HÉV Zrt.),

• a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.),

• a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság,

• a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),

• a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.),

• a Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FŐKERT Nonprofit Zrt.).

A Tiszta és biztonságos Budapestért kampány keretében a BKK korábban a Széll Kálmán tér, az Örs vezér tere, a Boráros tér, majd a Déli pályaudvar közös köztisztasági akcióját szervezte meg. Júniusban a labdarúgó Európa-bajnokság kiemelt helyszínein (a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás környezeténél), valamint a városligeti Fan Zone-nál (Szurkolói Zóna) volt fokozott jelenléttel járó összehangolt akció.

Budapesti Közlekedési Központ