A megszokás átka

A múlt év utolsó heteiben olyan magas volt a közúti balesetben elhunytak száma, hogy most szinte megkönnyebbülés azt látni, hogy a múlt héten csak hatan haltak meg az útjainkon. Csak? Ez szörnyű megközelítés! Emberek, hatan ismét meghaltak az útjainkon!

Mikor jöhetnek a nyugodtabb idők? Elsődlegesen akkor, ha a közlekedők komolyan veszik magát a közlekedést, kellő figyelemmel teszik, a járművezetők sokkal jobban vezetnek annál, mint amit naponta mutatnak az utakon, és hajlandóak lesznek végre mindig a legjobb tudásuk szerint vezetni. És mindenki betartja a közlekedési szabályokat, mert nem önkényesen alkotott keretrendszerről van szó: oka van az elsőbbségi rendnek, a sebességkorlátozásnak, a kötelező haladási iránynak, nem véletlenül egyirányú egy utca, és a záró-, illetve terelővonalat sem díszítésnek festik fel.

Sajnos mindez nem mindenkinek tudatosult, különben nem történt volna 2022. első teljes hetében 992 olyan közúti közlekedési baleset, amely a hatóságok tudtára jutott – nagyon sok csak anyagi káros balesetet nem jelentenek be a szereplők, főképp a kisebb koccanásokat nem, de ez nem is elvárás, ha a felelősség kérdését egyetértésben megállapítják. Az össz-baleseti számból 123-ban történt könnyű, és 46 esetben súlyos sérülés. Öt közúti baleset követelt 6 halálos áldozatot.

A múlt heti első halálos kimenetelű közúti baleset Pécs közelében történt január 4-én késő délután. Egy 69 éves férfi személygépkocsival kanyarodás során nekiütközött egy 18 éves férfi által vezetett személygépkocsinak, majd az ütközés erejétől megpördülve az útárokba csapódott. A balesetben az idősebb sofőr és utasa, egy 42 éves nő a helyszínen meghalt, a fiatal sofőr súlyos-, utasai, egy 19 éves nő és egy 15 éves lány könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat jelen állása szerint a baleset oka, hogy az idősebb sofőr megszegte a bekanyarodás szabályait.

A második múlt heti baleset Pest megyében, Monor lakott területén, január 5-én délelőtt történt. Egy 54 éves férfi tehergépkocsival elütötte a kocsibeállón keresztül az úttestre kerékpárral kihajtó 60 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.

Szintén január 5-én megtörtént a harmadik halálos baleset is. Fejér megyében, Szabadegyháza közelében, a 62-es számú főút 26-os km-szelvényében kora délután, egy 56 éves férfi személygépkocsival eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti forgalmi sávba és ott frontálisan nekiütközött egy 48 éves férfi által vezetett járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.

Budapesten, az I. kerületben az Attila úton január 7-én reggel történt a múlt heti negyedik halálos kimenetelű baleset. Egy 43 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten tiltott helyen átkelő 37 éves nőt, aki a helyszínen elhunyt.

A múlt heti utolsó halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Szeged közelében, az M43 autópálya bal pályatestén január 7-én délután történt. Egy 38 éves külföldi férfi személygépkocsival elütötte a pályatesten kerékpárját tolva átkelni szándékozó 53 éves férfit, aki a baleset következtében a helyszínen meghalt. A úttestre került kerékpárnak további két jármű ütközött neki, azonban további személyi sérülés nem történt.

https://kreszvaltozas.hu/hirek/