A Mercedes-Benz erős negyedik negyedév után csaknem azonos mennyiségű autót értékesített tavaly

    A Mercedes-Benz 540 800 személyautót szállított ki az ügyfeleknek az utolsó negyedévben, 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az egész évben 1 százalékkal 2,04 millióra csökkent az átadott autók száma – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.

    A vállalat működését a közlemény szerint a járvány miatti intézkedések, a félvezetőhiány és a fokozott logisztikai kihívások nehezítették.


    Európában a kiszállított gépkocsik száma 1 százalékkal 635 100 darabra nőtt éves szinten 2022-ben (ezen belül Németországban 8 százalékos volt a növekedés, ami 229 500 autót jelentett); Ázsiában 1 százalékkal 987 800 darabra, Észak-Amerikában 3 százalékkal 327 ezerre nőtt az átadások száma – tájékoztattak. A világ többi részén 94 ezer gépkocsi került ügyfélhez, 27 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, miután a cég  úgy döntött, hogy nem exportál Oroszországba.


    A tisztán elektromos járműeladások (BEV) tavaly 124 százalékkal 117 800 darabra nőttek.


    Amennyiben a piaci viszonyok ezt lehetővé teszik, a márka teljesen elektromos meghajtásra áll át az évtized végére; ennek részeként a Mercedes-Benz egy saját, nagyteljesítményű töltőhálózat létesítését tervezi – idézték fel korábbi bejelentésüket.


    A cég közlése szerint erőteljes kereslet mutatkozott a Top-End Luxury járművek iránt: a Mercedes-Maybach 37 százalékos növekedéssel a legjobb évet tudhatja maga mögött; az S-osztály kiszállításai pedig további 5 százalékkal emelkedtek.


    Britta Seeger, a Mercedes-Benz Group AG marketing és sales vezetője a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a cég márkaértékét tavaly 10 százalékkal növelték, így a Mercedes-Benz továbbra is a világ legértékesebb prémium autómárkája. Az idei év számos mérföldkövet tartogat a közvetlen értékesítési modell bevezetésével olyan nagy piacokon, mint az Egyesült Királyság és Németország – tette hozzá.