A Panasonic befektet a Tesla akkumulároainak gyártásába

NEM CSUPÁN A TESLA, HANEM MÁS GYÁRTÓK SZÁMÁRA IS ELÉRHETŐVÉ TENNÉK AZ ÚJ CELLÁKAT.

A Panasonic új elnök-vezérigazgatója, Kuszumi Juki küldetése, hogy felügyelje a vállalat működését a gyártástól kezdve, különös figyelmet fordítva a hatékonyság növelésére. A vezető a Bloombergnek nyilatkozva elárulta, komoly befektetéseket terveznek az EV akkumulátorgyártás területén, hogy a Teslát és más gyártókat is elláthassanak a Tesla új 4680-as akkucelláival.

„Azon dolgozunk, hogy felállítsuk a prototípus gyártósort a 4680-as akkumulátorok tesztelésére – ez az újgenerációs lítium-ion cella kulcsfontosságúnak számít, hogy az EV-k olcsóbbá és mindenki számára elérhetőbbé váljanak. Amennyiben sikerül a jobban működő cellákat hatékonyabban előállítani, mint a versenytársaink, akkor igen jelentős beruházásokat fogunk eszközölni a gyártásukba, hogy a Teslát és más autógyártókat is elláthassunk velük” – nyilatkozta Kuszumi.

Az új vezérigazgató azt is elmondta, hogy korábban a vállalat termelékenysége nem volt megfelelő, egyúttal azt is elárulta, hogy a 4680-as cella gyártásáért felelős prototípusüzem felszerelésének telepítését legkésőbb 2022 márciusának végéig be fogják fejezni Japánban.

A céget nagyon érdekli az új cellaformátum, mert a 4680-as cellák rendkívül kifinomult gyártási folyamata tökéletes lehetőséget jelentene egy olyan vállalat számára, mint a Panasonic. Azt egyelőre nem lehet tudni, mekkora összeget takarhat a „jelentős befektetés”, valamint azt sem, hogy a Teslán kívül érdeklődik-e bármelyik jelentős EV-gyártó az új cellák iránt.

Mindenesetre az tény, hogy az elmúlt években az LG Chemhez, a CATL-hoz vagy az SK Innovation-höz képest a Panasonic meglehetősen keveset invesztált az EV-k akkumulátorainak gyártásába.

Forrás:

InsideEVs & mahzrt.hu