A piac növekedésére számít a lízingszövetség

A Magyar Lízingszövetség arra számít, hogy az idén tovább növekszik a magyar újautó-piacon, a lízingfinanszírozás az eladások 40 százalékánál kaphat szerepet. 

    Az MTI-nek pénteken küldött közleményben a Magyar Lízingszövetség felidézi, hogy tavaly megközelítően 137 ezer új autókelt el, ami 17,5 százalékos növekedés éves összevetésben, az új autók 40 százaléka pedig pénzügyi lízingkonstrukció segítségével került forgalomba. 
 

   Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a közleményben rámutatott arra, hogy a magánszemélyek is nyitottabbak a lízingkonstrukciókra az újautó-beszerzéseknél. A főtitkár szerint ez többek között a lízingkonstrukciók rugalmasságával, az alacsony kamatokkal és a háztartások javuló pénzügyi helyzetével magyarázható.
  

  A használtautó-import továbbra is jelentős, a múlt évben mintegy 160 ezer személyautó jött az országba, köztük sok olyan jármű, amelyek korszerűtlenek vagy az előéletük nem feltétlenül ismert – írták.
 

   A Magyar Lízingszövetség szerint segítheti a magyar autópiac tisztulását és a használtautó-import csökkenéséhez is hozzájárulhat, hogy januárban elindult a hatósági autóadat-lekérdező rendszer, amely ingyenesen számos információt ad egy-egy magyar rendszámmal rendelkező autóról. Többek között a műszaki vizsgák időpontját, a kilométerállást, a felelősségbiztosítás meglétét. A kártörténet azonban visszamenőleg nem kérdezhető le, a rendszer csak a 2019 januárja után bekövetkezett káreseményeket rögzíti.