A PORSCHE ÚJ ELEKTROMOS KONCEPCIÓJA A MÜNCHENI AUTÓSZALONON DEBÜTÁL

A REJTÉLYES TANULMÁNY A MISSION E KONCEPCIÓ ÉLETÚTJÁT KÖVETNÉ.

A Porsche bejelentette, hogy a Frankfurti helyét átvevő Müncheni Autószalonon többek között egy „jövőorientált tanulmányautót” is be fognak mutatni. A német gyártó által közzétett részletfotó arra enged következtetni, hogy egy elektromos autóval van dolgunk, ugyanis a képen látható LED-es fényszóró kialakítása nagyon hasonló a Mission E koncepcióhoz, és az abból kifejlesztett Taycanhoz.

A fényszóró formája akár a 996-os generációs 911-es tükörtojás-lámpáit is eszünkbe juttathatja, ám vajmi kevés rá az esély, hogy a Münchenben debütáló autó kapcsolatban áll a legendás stuttgarti sportautóval. A Porsche többször kihangsúlyozta, hogy ebben az évtizedben még biztosan nem lesz elektromos 911-es, így túlságosan korai lenne beharangozni egy olyan villanyos változatot, amelyet legkorábban 2030-ban dobnak majd piacra.

A Macan villanyos kivitelét szinte biztosan kizárhatjuk, mivel a Porsche „véletlenül” kiszivárogtatta az SUV agyagmodelljéről készült fotókat, amelyeken teljesen más fényszórókat láthattunk.

Michael Steiner, a Porsche kutatás-fejlesztési vezetője az amerikai Car and Drivernek adott interjújában elmondta, a német cég feltett szándéka, hogy elkészítse a 718-as széria (Boxster/Cayman) elektromos koncepcióját.

Ezek alapján igen jó esély mutatkozik arra, hogy a Porsche által Münchenben bemutatásra kerülő tanulmányautó a stuttgarti sportautó következő, immár tisztán elektromos hajtással ellátott generációjának beharangozása lesz.

Steiner azt is elárulta, a cég azt szeretné, hogy a 718-as is ugyanazt az utat kövesse, akárcsak a Mission E koncepció, amely négy év alatt jutott el a sorozatgyártásig. Vagyis egy darabig még biztosan marad a belső égésű motor a Boxster/Cayman szériában.

Forrás:

Motor1 & mahzrt.hu