Az Európa-bajnokság egyik nívós helyszíne

Azoknak, akik szeretik a versenyautók duruzsoló hangját, és az autóversenyek izgalmas hangulatát, nem kell már sokáig várniuk, hiszen újra megrendezik október 22–24. között a Nyíregyháza Rallyt. Már szinte hagyomány, hogy 2018 óta minden ősszel néhány napra a rally kerül a figyelem és a belváros középpontjába. Ráadásul ez az Európa-bajnokság a Rally Hungary versenynaptár utolsó fordulóinak egyike, így kiemelt nemzetközi figyelemnek is örvend. Nagy az esélye, hogy hazánkban dőlhet el az Eb-cím sorsa.

– Ezért is nagy büszkeség számunkra, hogy a Platán Autóház szervizének műhelyében zajlik a verseny hivatalos technikai gépátvétele – fejti ki Verdes Miklós, a Csősz-Platán Cégcsoport műszaki igazgatója. – Már negyedik éve várjuk nagy izgalommal a begördülő versenyautókat. Az első rally alkalmával, amikor még nem Európa-bajnokság volt ez a verseny, egy szakemberekből álló bizottság nézte meg, hogy megfelelnek-e Nyíregyházán a körülmények egy európai szintű versenyhez. Így jöttek el a mi szervizünkbe is, hiszen a műhely adottságai és a technikai felszereltsége is nívós helyszínt biztosít a műszaki ellenőrzéshez. Semmilyen változtatást nem kértek, és nem kérnek azóta se, teljesen megfelelt a szervizünk az európai színvonalnak, egy ilyen magas szintű verseny normáinak.

– A technikai gépátvétel egy sarkalatos kezdő pontja a rallynak. Ezen a műszaki ellenőrzésen vizsgálják át a sportbírók, szakemberek, hogy az autók megfelelnek-e a leírásnak, annak a gépkönyvnek, amit leadtak a csapatok. Ez a verseny előtt csütörtökön és pénteken zajlik, ekkor mi átadjuk a műhelyünket, és a hozzá tartozó helyiségeket is a technikai ellenőröknek, szakembereknek, szerelőknek, versenyzőknek. Ez egy nagyon nagy műhely, egyszerre 5-6 autót is át tudnak nézni. Nagy előnye még, hogy átmenős műhely, így nem kell tolatni, forgolódni, hanem csak a megadott időpontban behajtanak, és a vizsgálat után tovább haladnak a kijáraton. Nagyon szoros az időbeosztás, így fontos hogyha esetleg kisebb hibákat vesznek észre itt az autón, akkor csak oldalra állnak, megcsinálják, és úgy mehetnek tovább.

Mi rendelkezésre bocsátjuk az egész szervizparkot, minőségi eszközeinket is. Volt olyan, hogy pont itt az ellenőrzés előtt romlott el a turbója az egyik autónak, így meg tudták helyben javítani. A versenybíróknak, szakembereknek is kellemes környezetet biztosítunk, külön kényelmes helyiség van például az adminisztrációnak is. A szervezők tudják azt is, hogy a kulisszatitkok itt maradnak a négy fal között, erre nagyon kényesen vigyáznak, ezért is van ez az esemény a nagyközönségtől elzárva. Nagyon szigorú, komoly átvizsgálás folyik a verseny után is. Az első három helyezett a versenypályáról egyből ide gurul be ellenőrzésre. Újra átnézik az autókat olyan szinten, hogy akár még a váltót is szétszedik és megszámolják, a fogaskerekek fogszámát is, hogy annyi-e, amennyi a homologizációs lapon le van adva. Nagyon jó hangulat szokott itt lenni, hiszen a győztesek vannak itt akkor! Nagy izgalommal várjuk idén már a negyedik alkalommal a versenyt, a versenyzőket, szakembereket és persze a nem mindennapi autókat.

– A szlogenünk, hogy „Ők is minket választottak”, már nemzetközi szinten is megállja a helyét. Természetesen nem csak ebben a pár napban nyújtunk nívós szerviz szolgáltatást, hanem egész évben. Folyamatosan fejlesztjük a műhelyünket, tapasztalt szakembereinknek, kollégáknak és ügyfeleinknek is biztosítjuk a kellemes környezetet, színvonalas, európai szintű szolgáltatást.



A verseny valamennyi gyorsaságiáról kaphatsz első kézből információkat, ha követed a Rallye Rádió adását!

https://rallyhungary.com/hirek