A regionális vasúti kínálatot fejleszti az év közbeni menetrendi módosítás

A Volánbusz menetrendi fejlesztései:

Új helyi és helyközi autóbusz-menetrendek Szekszárdon és térségében

2022. augusztus 28-tól új autóbusz-menetrend segíti a helyi és helyközi szolgáltatást igénybe vevő utasok közlekedését Szekszárdon és térségében. A várost egyes regionális járatok a jelenleginél kedvezőbben „tárják fel”, melyek helyi bérlettel is igénybe vehetők lesznek, így nő a helyközi buszokkal (melyeket egyébként a szekszárdiak is egy díjtermékkel igénybe tudnak venni a jövőben) átszállásmentesen elérhető úti célok száma. A változásnak köszönhetően a tavaly átadott, klimatizált, alacsonypadlós, elektronikus utastájékoztatással és USB-csatlakozóval felszerelt új helyközi autóbuszokat részben már a szekszárdi helyi utasok is igénybe tudják venni.

Egyes helyközi járatok a városhatáron belül helyi járatként közlekednek. Az így integrált autóbuszvonalak új vonalszámokat kapnak. Ezek az új vonalszámok a helyijárat-számozási rendszerbe is illeszkednek. A helyi bérlettel igénybe vehető járatok 5420-5429-es számozási tartományba tartoznak majd.

A megyeszékhely közlekedésébe integrált helyközi vonalak a városi szakaszokat követően Kakasd–Bonyhád–Nagymányok, Kakasd–Bonyhád–Dombóvár, Sióagárd, Őcsény–Decs–Sárpilis–Bátaszék, Keselyűs–Árvízkapu, Várdomb–Bátaszék–Báta, Szálka–Mőcsény–Bonyhád, Tolna–Fadd–Paks és Tolna– Fadd–Fadd-Dombori irányába folytatódnak.

Változások az érintett helyközi járatok útvonalában és menetrendjében

Szekszárd–Kakasd–Bonyhád–Nagymányok és Szekszárd–Kakasd–Bonyhád–Dombóvár

A járatok a nemrégiben Szekszárd és Bonyhád között kialakított ütemes menetrendbe illeszkednek, s a jelenleg közlekedő járatokkal megegyező időpontokban indulnak. Útvonaluk a megyeszékhelyről induló járatok esetében viszont megváltozik: az autóbuszok két belvárosi megállóban is megállnak – Szekszárd, Liszt Ferenc tér és Szekszárd, Tanítóképző –, visszairányban jelenleg is a városközponton keresztül közlekednek. A módosításnak köszönhetően a helyközi utasok kevesebb gyaloglással érhetik el a járatokat, a helyi utasok számára pedig bővül az utazási kínálat a belváros és a város északi részei között. Az új 5420-as és az új 5421-es számú helyi tarifával is igénybe vehető vonalakon meghirdetve óránként egy járatpár vehető igénybe helyi utazásra Szekszárd, Autóbusz-állomás és Szekszárd, Siófoki útelágazás között. A Szekszárdon kívüli szakaszokon az új vonalakon a jelenlegihez képest nem változik a járatok menetrendje. A helyközi járatok továbbra is az 5430-as, 5431-es és 5434-es vonalakon közlekednek.

Szekszárd–Sióagárd

Sióagárd irányában több járat a városközpontot érintve közlekedik, ebből egy a Wesselényi és Kadarka utcákat is érinti. Az indulási idő két járat esetében néhány perccel módosul. Szekszárd irányába jelenleg is a belvárost érintve közlekednek a járatok, közülük egynek az útvonala módosul (az érintett járat a Kadarka és a Wesselényi utcák érintésével közlekedik, biztosítva, hogy a belvárosi lakótelepekről a diákok közvetlenül juthassanak el a Babits Mihály Általános Iskolába). Ezen felül egy további járat a Zrínyi utca érintésével közlekedik (a Sióagárdról a Garay János Általános Iskolába ingázókat kiszolgálva). A járatok helyi utazásra Szekszárd, Autóbusz-állomás és Szekszárd, siófoki elágazás között vehetők igénybe az új 5422-es vonalon meghirdetve. A Szekszárdon kívüli szakaszokon kismértékben változik a járatok menetrendje. A helyközi járatok továbbra is az 5440-es vonalon közlekednek.

Szekszárd–Őcsény–Decs–Sárpilis–Bátaszék

A vonalon közlekedő autóbuszok jelenleg is megállnak a városi szakaszon található összes megállóban, ebben a tekintetben tehát nem történik változás. Helyi utazásra Szekszárd, Szőlőhegyi elágazás és Szekszárd, Járműbontó közötti szakaszon vehetők igénybe az integrált közlekedésbe bevont, új 5424-es vonalon meghirdetett járatok, amelyek az új menetrend szerint is a jelenleg közlekedő helyközi járatokkal megegyező időpontokban indulnak. A reggel 6:54-kor Őcsényből meghirdetett 5418-as járat helyett új, 5428-as jelzéssel indul autóbusz Őcsény–Szekszárd, Szőlőhegy–Szekszárd, Újvárosi templom–Szekszárd, Palánk útvonalon, számos további oktatási intézményt élérve. A Szekszárdon kívüli szakaszokon kismértékben változik a járatok menetrendje. A helyközi járatok továbbra is az 5415-ös, 5416-as, 5417-es vonalakon közlekednek.

Szekszárd–Keselyűs–Árvízkapu

Az iskolai napokon közlekedő járatpár útvonala Szekszárd, Újvárosi templom megállóig meghosszabbodik, így további iskolák, illetve munkahelyek válnak átszállás nélkül elérhetővé a Keselyűsből, Ózsákpusztáról ingázó helyközi utasok számára. Helyi utazásra Szekszárd, Újvárosi templom és Szekszárd, Járműbontó közötti szakaszon vehetők igénybe a járatok. Valamennyi járat a jelenlegi 5411-es vonal helyett az új 5423-as vonalon közlekedik.

Szekszárd–Várdomb–Bátaszék–Báta

Az integrációba bevont járatok munkanapokon Szekszárd, Autóbusz-állomás és Szekszárd, Szőlőhegy megállók között az új 5425-ös vonalon vehetők igénybe helyi utazásra. Az útvonal, illetve a megállóhely-kiosztás módosul: a járatok Szekszárd, Nyomda megállóhelynél is megállnak – ez a megálló a belvárosban található, így a helyközi utasok számára kényelmesebbé válik a frekventált úti célok elérése. A Szekszárdon kívüli szakaszokon kismértékben változik a menetrend. A helyközi járatok a továbbiakban az új 5412-es vonalon közlekednek.

Szekszárd–Szálka–Mőcsény–Bonyhád

A járatok érintik Szekszárd, Nyomda megállóhelyet, a helyközi utasok így könnyebben juthatnak el belvárosi úti céljaikhoz. Az útvonal a város déli részén is kismértékben módosul, az 56-os főút helyett az Otthon utcán át vezet. Iskolai napokon reggel 7:04-kor Szálkáról induló járat Újváros irányába meghosszabbodik, így további településrészek válnak közvetlenül elérhetővé az utasok számára a reggeli csúcsidőben. A járatok Szekszárd, Autóbusz-állomás és Szekszárd, Szőlőhegy között vehetők igénybe helyi utazásra, s ezen a szakaszon minden megállóban megállnak. A szálkai járatok integrálódnak a helyi közlekedésbe, a Szekszárdon kívüli szakaszokon csak kismértékben változik a menetrend. Valamennyi helyközi járat a jelenlegi 5427-es és 5429-es vonalak helyett az új 5426-os vonalszámot kapja. Szálkára 5426-os jelzéssel új, helyi közlekedésbe integrált járat indul naponta Szekszárd, Palánk–Újváros–Autóbusz-állomás–Csatár–Otthon utca–Szőlőhegy–Tót-völgy–Szálka vonalon. 22:05-kor egy késő esti járattal biztosítjuk a megyeszékhelyhez közel eső település kiszolgálását. A járat részben úgynevezett „igényvezérelt”, azaz az Otthon utca megálló után csak a leszálló utasok számára áll majd meg.

Szekszárd–Tolna–Fadd–Paks és Szekszárd–Tolna–Fadd–Fadd-Dombori

A Szekszárd–Fadd–Paks és Szekszárd–Tolna–Fadd-Dombori vonalak járatainak egy része a megyeszékhelyen belül módosított útvonalon közlekedik 5429-es jelzéssel, Tolna felől érkezve s a Tanítóképző megállót elhagyva a Széchenyi utca–Béri Balog Ádám utca–Május 1. utca–Alisca utca–TESCO–Tartsay utca–Autóbusz-állomás útvonalon halad. Az utasok számos fontos, új úti célt érhetnek el majd közvetlenül, így például a Megyei Kórházat, a város déli részén elhelyezkedő bevásárlóközpontokat, oktatási intézményeket, illetve a Tartsay utcai iparterületet. Az új, integrált 5429-es számú vonal feladata az északi iparterület és Palánk összekapcsolása a belvárossal, valamint a déli településrésszel Szekszárdon belül.

Tolna, Mözs, Fácánkert, Bogyiszló, Fadd, Fadd-Dombori, Gerjen, Dunaszentgyörgy települések alkotta térségben új, időben egyenletes eljutási lehetőséget biztosító menetrend lép életbe – vasúti csatlakozást biztosítva Tolna-Mözsnél a 46-os vasútvonalhoz. A menetrendbe illeszkednek a szekszárdi helyi-helyközi integrált és a „hagyományos” helyközi járatok, melyek így egy összehangolt rendszert alkotva sűrű, egyenletes elővárosi kínálatot nyújtanak. Az új menetrendben pontos csatlakozások állnak rendelkezésre Fácánkert és Bogyiszló irányába azokban az időpontokban, amikor nincs Szekszárdról érkező, vagy oda induló közvetlen járat.

Szekszárd és Tolna között munkanapok nagy részében átlagosan 30 percenként indul autóbusz, de a reggeli és délutáni csúcsidőben ennél sűrűbb követéssel közlekednek a járatok: reggel Szekszárd felé 5, délután Tolna felé 15 percenként. Hétvégén 60 percenként közlekedik autóbusz a két város között.

Szekszárd és Fadd között munkanapokon általában 60, de a reggeli csúcsidőben Szekszárd felé 5-10, délután Fadd felé 15-30 percenként indul autóbusz. Hétvégén 60-120 percenként közlekednek a járatok.

A megyeszékhely és Fadd-Dombori között a hét minden napján 120 percenként indulnak a járatok, a nyári időszakban pedig még az esti órákban is közlekedik járat. Az autóbuszok jelentős része Szekszárd bejárásával közlekedik, így a belvárosból és a déli városrészből is elérhetővé válik a kedvelt üdülőtelep.

Fácánkert, Mözs, Bogyiszló, Gerjen és Szekszárd között – kisebb menetrendi módosításokkal – a jelenlegivel megegyező járatsűrűséggel közlekednek az autóbuszok.

A változásokról a Volánbusz honlapján is lehet tájékozódni.

 

Helyi járatok változásai

Az eddigi helyi vonalak, vonalcsoportok szerepét részben új helyi, illetve helyi bérletekkel is igénybe vehető helyközi vonalak veszik át Szekszárdon, jobban igazodva a meglévő utasforgalmi igényekhez, segítve az egészségügyi és oktatási intézmények, bevásárlóközpontok, iparterületek, kertvárosi részek jobb megközelítését. Az új menetrendek és a további részletek itt érhetők el.

Helyi bérlettel igénybe vehető helyközi vonalak

A részletes vonali ismertetőknél megjelenített helyközi vonalak (5420–5429) helyi bérlettel is igénybe vehetők a városi szakaszokon, így a helyi és helyközi járatok számos helyen egyenletes kiszolgálást biztosítanak. A részletes információk itt érhetők el.

Bővülő járati kínálat Székesfehérvár és Veszprém között

A reggeli hivatásforgalmi időszakban több járat közlekedik Székesfehérvárról Veszprémbe azáltal, hogy a Várpalota–Nagykanizsa viszonylatban naponta közlekedő járat meghosszabbított útvonalon Székesfehérvárról indul reggel 5:25-kor. Bővítve az eljutási lehetőségeket új járat indul továbbá naponta 5:45-kor Székesfehérvárról Várpalotán át Veszprémbe.

Zsámbék térségét érintően javulnak a vasúti átszállási lehetőségek

A vasúti csatlakozások kedvezőbb biztosítása érdekében a 784-es vonalon Bicske, Vasútállomás megállóból minden óra 12 perckor indulnak az autóbuszok. A reggeli sűrítőjáratok minden óra 42 perckor indulnak. A Bicskéről induló járatok minden óra 45 perckor, a reggeli sűrítőjáratok pedig minden óra 15 perckor biztosítanak csatlakozást Zsámbék, Autóbusz-fordulóban, ahol 6:15 és 18:45 között a Budapestre induló gyorsjáratokra lehet átszállni. A változással együtt a zsámbéki átszállások biztosítása érdekében valamennyi környéki vonalon kisebb módosításokat vezetünk be.

A 775-ös autóbuszokról Zsámbék, Autóbusz-fordulóban minden óra 45 perckor átszállást biztosítunk Budapest felé a térségben közlekedő egyéb járatainkhoz.

A 774, 783, 785, 787, 788, 791, 793, 794, 795, 798 és 799 jelzésű autóbuszokról Zsámbék, Autóbusz-fordulóban minden óra 15, illetve 45 perckor átszállást biztosítunk a Budapest felé közlekedő járatainkra.

A 150-es vasútvonal autóbuszos pótlásához kapcsolódóan változik a menetrend

A 150-es Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonal elővárosi szakaszának autóbuszos pótlásában résztvevő járatok menetrendje módosul a májusi bevezetés óta eltelt időszak tapasztalatai, illetve utasészrevételei alapján.

Dunavarsány és Délegyháza kiskunlacházi átszállási kapcsolatának biztosítása a Budapest–Délegyháza viszonylattól elkülönítetten valósul meg a csúcsidőszakokon kívül az új, Taksony, vasútállomás és Kiskunlacháza, vá. elág. megállóhelyek között közlekedő járatoknak köszönhetően.

Budapest és Dunaharaszti között a 680-as és 681-es jelzésű körjáratok közlekedése módosul, Dunaharaszti kiszolgálását a településen áthaladó járatok mellett a 679-es számú, M5-ös autópályán át közlekedő gyorsjáratok biztosítják.

Valamennyi, M5-ös autópályán át közlekedő, háromjegyű vonalszámmal ellátott járat megáll az autópálya bevezető szakaszán található, Budapest, Nagysándor J. u. elnevezésű megállóhelyen is.

Budapest–Délegyháza relációkban kismértékben módosul a menetrend: változik a járatok közlekedésének gyakorisága, valamint az iskolai előadási napok és a tanítási szünetes munkanapok esetében is kismértékben eltérő közlekedési rendet vezet be a társaság.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság