A rendőrség vizsgálja Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra balesetét

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott több tagja, így Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra is balesetet szenvedett a Margitszigeten tartott szerdai kerékpáros edzés során. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

    A magyar szövetség (MOKSZ) beszámolója szerint “a versenyzők egymás után, az út szélén szabályosan haladtak, amikor velük szemben előzésbe kezdett egy busz, leszorítva ezzel a short trackeseket az útról”.


    “A baleset során Liu Shaolin Sándor, Jászapáti Petra, Krueger Cole és Oláh Bence bukott – előbbi kettő elég nagyot, így rájuk még vizsgálatok is vártak a Sportkórházban” – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderült, sem a férfi váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin, sem a legjobb női versenyzőnek számító Jászapáti nem szenvedett törést.


    A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére közölte: szerdán reggel, 8 óra 30 perc körül a Margitszigeten “egy menetrend szerint közlekedő autóbusz kikerülési manőver közben összeütközött a szemből érkező kerékpárosokkal.”


    Hozzátették: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A tájékoztatás szerint a négy biciklis könnyű sérülést szenvedett.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/06/10/fotok-erkeztek-a-sorosmigrancscsok-baleseterol/