A Skoda aktív részese a hazai kerékpáros életnek

A márka továbbra is a Tour de Hongrie és a We Love Cycling támogatója

A ŠKODA a világ egyik legrégebbi autógyártója, az autózás mellett azonban a kétkerekű élet aktív szereplője is. Ezért vannak tele modelljei bringabarát megoldásokkal és ezért építette fel biciklis közösségét, a We Love Cycling-ot világszerte. A ŠKODA emellett a rangos magyar verseny, a Tour de Hongrie támogatója is, melynek köszönhetően májusban újra a világ legjobb kerékpárosai uralják majd a hazai utakat. A mezőny felvezetőautója idén egy teljesen elektromos meghajtású ŠKODA ENYAQ iV modell lesz, mely büszkén hirdeti: a cseh márka számára nem a kerekek száma, hanem a lendület az, ami igazán fontos.

A ŠKODA és a versenyszellem: a hazai „Tour”-ok megbízható partnere

Hosszú út áll a márka mögött azóta, hogy elromlott egyik alapítójának, Vaclav Klementnek a biciklije és nekiállt megjavítani, odáig, hogy a legrangosabb kerékpárversenyeken vezeti a világmezőnyt első teljesen elektromos modellje, az ENYAQ iV. A neves kerékpárversenyek támogatása a márka vállalati tradíciójának része, így a ŠKODA nem maradhatott ki a hazai rendezésű, nívós futam, a május 11-én induló Tour de Hongrie szervezéséből sem.

A nemzetközi szinten évről évre egyre népszerűbb Tour de Hongrie-n a ŠKODA felvezető autót és kísérőautókat biztosít, melyekben orvosok, szerelők, felszerelések, ételek és italok kapnak helyet. Mindemellett a márka magyar zöld trikó szponzora is, mellyel szintén azt fejezi ki, hogy komolyan elkötelezett a kerékpársport mellett. A Tour de Hongrie mellett a másik nagy hazai verseny, a Tour de Zalakaros támogatója is: az esemény egyik fő szponzoraként a ŠKODA felel a szervezők autóinak biztosításáért, a ŠKODA országúti maraton résztvevői pedig a verseny legnagyobb kihívásai közepette találkozhatnak a márkával.

ŠKODA autók kerékpárosoknak

A ŠKODA modellek minden elemükben, legyen az dizájn, okos megoldás, praktikus apróság vagy műszaki részlet, arra törekednek, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a kerékpárosok életét. Gondoljunk csak a tágas csomagterekre, ahova többnapos bringatúrára való felszerelés is befér, az összkerék-meghajtási opciókra, melyek segítségével biztosan eléred a túra kiindulópontját, bármilyen út is vezessen oda, vagy az olyan bringás tartozékokra, mint a kerékpártartók és a sárvédelem. Többek között ezért használ Valter Attila, a 2020-as Tour de Hongrie győztese is egy ŠKODA OCTAVIA Combi iV modellt: ezzel az autóval jár edzeni és versenyezni is. Az ő példája is azt hirdeti, nem számít, hol, mit és miért tekersz, egy ŠKODA modellel sosem akad meg a lendületed.

A ŠKODA és a We Love Cycling közös története

2018-ban hazánkba is megérkezett a We Love Cycling, itthon is létrejött egy olyan bringás csapat, mely tagjai azért dolgoznak, hogy minél több emberhez eljusson a kerékpározás, mint életfelfogás, mint életmód. A ŠKODA Magyarország számára azért kiemelten fontos ez a nemzetközi kezdeményezés, mert a márka történetéből adódóan pontosan tudja, mit jelent szeretni a kerékpárt. A We Love Cycling csapata igazán sokszínű: vannak köztük olyanok, akik életmód tanácsok segítségével igyekeznek egészségesek maradni, mások a sportolás közben felmerülő problémákra keresnek megoldást, de akit az élsport, a kerékpáros kultúra, a kalória-dús receptek érdekelnek, vagy inspirációt, izgalmas útvonalakat, hétköznapi hősöket keresnek, azok is megtalálják számításukat.

Tekerd le te is a WLC-vel a Tour de Hongrie-t!

Vagy legalábbis az egyik szakaszának távját és szintemelkedését! Válassz ki egy szimpatikus TdH-etapot és tekerd le te is úgy, ahogy a profik. Ha sikeresen teljesítesz hét nap alatt egy tetszőleges etapot, bárhol az országban (vagy azon kívül is akár), bringás ajándékcsomagot vagy két darab VIP belépőt nyerhetsz az utolsó szakaszra!

Részletek a nyereményjátékkal kapcsolatban: https://www.welovecycling.com/hu/tourdehongrie2022/