A Skoda négy év után frissítette a Karoq modellt

Jobb légellenállás, apróbb külső változások és fenntartható anyagok az utastérben.


Négy évvel a Karoq piacra dobását követően a Škoda máris megejtette a népszerű SUV első modellfrissítését, amelynek köszönhetően javult a motorok hatékonysága, valamint új technológiákat és fenntartható alapanyagokat kezdtek alkalmazni. 

A frissítés során a Karoq vékonyabb, újratervezett LED-es lámpatesteket, szélesebb, hatszögletű hűtőrácsot, a karosszéria színére fényezett lökhárítókat, illetve új könnyűfém felniket kapott 17, 18 és 19 colos méretben. A formatervet érintő változásoknak köszönhetően a Škoda adatai alapján 9 százalékkal csökkent az autó légellenállása, így most 0,30-as légellenállási együtthatóval rendelkezik, amivel az egyik legáramvonalasabb modellnek számít a kategóriájában. 

Az új Karoq Eco csomaggal is elérhető, vagyis az autó utasterében fenntartható forrásból származó anyagokat használnak. Ilyen például a vegán, újrahasznosított anyagokból készült, bőrhatású üléshuzat, vagy a bizonyos kivitelek esetében használt Suedia bőr is. 

A Karoq három felszereltségi szinttel lesz elérhető – SE Drive, SE L és a csúcskategóriás SportLine –, emellett pedig öt turbómotor – három benzines és két dízel – közül lehet választani. 

A benzines kínálat egy 110 lóerős 1,0 literes, egy 150 lóerős 1,5 literes, valamint egy 190 lóerős 2,0 literesből áll, míg a dízelek kínálatában 2,0 literes, 116 és 152 lóerős opciók közül lehet választani. 

A Škoda egyelőre nem közölt információkat a megújult Karoq árával kapcsolatban. 

Forrás:

Autocar & mahzrt.hu