A Tesla Cybertruck gyártása a négymotoros kivitellel indulhat

A pletykák szerint lekerülhet a palettáról az elektromos pickup egymotoros verzió.


A Tesla hivatalos oldalán megszűnt a Cybertruck konfigurálásának lehetősége. A Whole Mars Blog értesülései szerint ennek az állhat a hátterében, hogy a kaliforniai elektromosautó-gyártó azt fontolgatja, hogy megszünteti az egymotoros kivitelt. Helyette a villanyos pickup két-, három- illetve négymotoros verzióban lesz elérhető.

Elon Musk természetesen reagált a blog felvetésére, ám az egymotoros változat elkaszálását nem kívánta kommentálni. Azt azonban megerősítette, hogy a Cybertruck gyártása valóban a quad-motor kivitellel fog kezdődni. 

tweet (1.)

Ez olyan szempontból nem meglepő, hogy a Tesla hagyományosan a legdrágább változattal kezdi egy modell gyártását. Eddig arról szóltak a hírek, hogy a csúcskivitelt a tri-motor hajtáslánccal szerelt Cybertruck fogja képviselni. 

Musk azt is elárulta, az elektromos pickup esetében nemcsak az első, de a hátsó kerekeket is lehet majd kormányozni, így a Cybertruck – egy rákhoz hasonlóan – akár átlósan is képes lesz közlekedni. Ez a megoldás nem számít újdonságnak, hiszen a GMC Hummer EV a CrabWalk üzemmódnak köszönhetően oldalazva is tud haladni. Ez kimondottan praktikus lehet például, ha szűk helyre kell beparkolni, vagy nehéz terepen manőverezni. 

tweet (2)

A Cybertruck gyártása 2022 végén kezdődhet és Musk azt ígéri, egyfajta technológiai csúcsmodell lesz, amelyben rengeteg olyan futurisztikus megoldással találkozhatunk majd, melyekről nem is gondolnánk, hogy jelen pillanatban megvalósíthatóak lennének.

Forrás:

InsideEVs & mahzrt.hu