A Tesla Giga Berlin engedélyezése az utolsó szakaszában tart

A projekt környezeti hatásaival kapcsolatos tiltakozások jelentősen késleltették a gyár megnyitását.


A Tesla Berlin mellett épülő első euróai gyárának engedélyezési folyamata már az utolsó szakaszában tart – tájékoztatott a német Brandenburg tartomány környezetvédelmi minisztériumának szóvivője.

A kaliforniai elektromosautó-gyártó a végső jóváhagyásra vár, hogy megkezdődhessen a termelés a Giga Berlinben és a szomszédos akkumulátorgyárban.

A projekt lehetséges környezeti hatásai miatt számos környezetvédő csoport tiltakozott, a nyilvános konzultációk pedig folyamatosan hátráltattak a gyártás megkezdéséhez szükséges végső engedély kiállítását. Ennek köszönhetően Elon Musk többször élesen kritizálta a német bürokrácia szövevényes működését.

A dél-afrikai születésű üzletember tavaly még úgy nyilatkozott, arra számított, hogy a berlini gyár decemberre megkapja az összes szükséges engedélyt ahhoz, hogy megkezdődhessen az autógyártás – elsőként a Model Y elektromos crossoveré.

A Tesla tervei szerint, amint a Giga Berlin teljesen elkészül és maximális kapacitáson képes üzemelni, éves szinten mintegy 500 ezer Model Y fog készülni a gyárban. Az elektromos crossovert jelenleg Sanghajból importálják az európai piacra.

Bár hivatalosan még nem kapta meg a működési engedélyt a berlini Gigafactory, egy ideje már zajlik a próbaüzem a gyárban. Az eredetileg 250 komplett jármű legyártására szóló engedélyt követően a cég 2000 karosszéria elkészítésére kaptak jóváhagyást. Ennek célja, hogy kiderüljenek a gyártósor esetleges hibái, beállítsák a gépeket és betanítsák a munkásokat. A közben elkészült autókat pedig különféle tesztek során fogják használni.

Forrás:

Automotive News Europe & mahzrt.hu