A Toyota bemutatta a GR Yarisból készített Rally2 versenyautót

Egyelőre még prototípus állapotban van az újdonság, leghamarabb 2024-ben jelenhet meg a WRC2-ben, az Európa-bajnokságon (ERC) és a különböző nemzeti ralibajnokságokban, így akár a magyarban is.

A szezonzárónak számító Japán-rali szombati napján Toyoda Akio, a Toyota elnöke mutatta be a nagyközönségnek az idén két világbajnoki címet szerzett GR Yaris Rally1 Hybrid kistestvérét, a GR Yaris Rally2-t. Mint kiderült, már több mint egy éve fejlesztik az utcai GR Yarisre épülő versenyautót, amivel a Toyota Gazoo Racing a jövőben ralis ügyfélprogramot kíván létrehozni privát csapatok számára.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által 2012-ben kifejlesztett (akkor még R5 néven) Rally2 formula népszerű és megfizethető osztálynak bizonyult, amely a rali-világbajnokság második és harmadik szintű kategóriájának (WRC2 és WRC3), az ERC-nek, és az európai nemzeti bajnokságoknak is az alapját képezi. Ezek az autók a Rally1-es csúcsgépekhez hasonlóan 1,6 literes turbómotorral és összkerékhajtással rendelkeznek, de nincs bennük hibrid hajtás, és kisebb a turbószűkítőjük, ezért „csak” kb. 280 lóerősek. Emellett kevesebb leszorítóerővel is rendelkeznek, és nem csővázas a karosszériájuk, hanem az alapot adó szériagyártású modellére épülnek. A GR Yaris Rally2 várhatóan 2024-ben bekövetkező éles debütálásakor a Toyota csatlakozik majd a kategóriában már régóta versenyautóval rendelkező Hyundaihoz, Fordhoz, Skodához, Citroënhez és Volkswagenhez.

A Japán-ralin rendezett előbemutatón a négyszeres rali-világbajnok, a finn Juha Kankkunen demonstrálta a GR Yaris Rally2 képességeit az Okazaki City szuperspeciál gyorsasági szakaszon, ez volt az első alkalom, hogy a nagyközönség láthatta az új raliautót. Ezen a versenyen kívüli futáson a navigátorülésben Toyoda Akio ült, akinek nagy vágya teljesült már azzal is, hogy a rali-világbajnokság mezőnye 2010 után először látogatott el Japánba. Egyébként a Toyota elnöke maga is képzett autóversenyző, Morizo álnéven számos bajnokságban indult már különböző Toyota versenyautókkal a nürburgringi VLN-től a japán Super TAIKYU Endurance-ig.

A GR Yaris Rally2 jövőre kiterjedt teszt- és fejlesztési programon vesz részt a Toyota Gazoo Racing mérnökeinek és versenyzőinek bevonásával. Egyelőre nem tudni, mikor lesz megvásárolható az ügyfelek számára.

„Nagyon izgalmas ez a bemutató. Nagyszerű, hogy a Toyota is ügyfélprogramot indít a jövőben, és hogy az autót már 2023-ban tesztelni fogják. Remélhetőleg hamarosan az ügyfelek is birtokba vehetik” – mondta Jari-Matti Latvala, a Toyota csapatfőnöke Japánban. „Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó alapautónk van a GR Yarisszal. Bízom benne, hogy ütőképes versenygépet tudunk belőle készíteni” – folytatta. „Manapság azt látjuk, hogy a Rally1-esek nagyon drága autók, sok privát csapat nem engedheti meg magának, hogy ilyet vegyen. Véleményem szerint a Rally2 kategória viszont megfizethető, és manapság ez a legjobb hely a fiatal versenyzőknek a fejlődésre. Ez az az osztály, ahol meg akarják mutatni a képességeiket, hogy feljussanak a Rally1-be, ezért ez egy nagyon fontos kategória” – tette hozzá az ex-versenyző finn.

A GR Yaris Rally2 prototípus mellett a Toyota a Japán-ralin ismét bemutatta hidrogénüzemű GR Yaris raliautóját is, amelyet szintén egy nagy név, a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen vezetett. A vízpárát lehető, de mérges hangú prototípus az augusztusi Ypres-ralin, Belgiumban debütált a nagyközönség előtt, akkor még Juha Kankkunennel a volánnál.

Fotók: Toyota Gazoo Racing, Wrc.com