A Toyota párizsi standja

Az autóipar napjainkban olyan átalakuláson megy keresztül, ami igen ritka, egy évszázadban talán ha egyszer történik meg. A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Toyota az idei Párizsi Autószalonon azt kívánja bemutatni, hogyan erősíti meg a vállalat alapjait, és miként készül fel a jövőbeni növekedésre, ’egyszerű’ autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá átalakulva, hogy vevőinek még jobb megoldásokat kínálhasson.

Ezt a folyamatot, azaz a márkát befolyásoló változtatásokat egy három részből álló, új kiállítási standon mutatja be prémium márkájával, a Lexusszal együtt a világ környezetbarát hibrid elektromos értékesítéseinek mintegy felét jegyző Toyota, amely a robotikai, járműautomatizálási, valamint a mesterséges intelligencia és a mobilitási szolgáltatások területét érintő fejlesztések területén is élen jár. be. Az egyik stand az új mobilitási megoldásokról és a tervezett innovációkról szól, a neve: Start Your Impossible, azaz „Vágj bele a lehetetlenbe!”. A második terület a GAZOO Racinggel közösen a Toyota sporttevékenységét ünnepli, míg a harmadik a Toyota új modelljei számára készül, ahol a legújabb öntöltő hibrid járművek állnak a középpontban. Az új Toyota stand a Párizsi Autószalon 4-es csarnokában, október 2-14 között lesz látható (közönségnapok: október 4-14).

Újfajta kommunikációs megközelítés a sajtókonferencián

A változó médiakommunikációs környezetre válaszul a klasszikus, standon tartott sajtókonferenciát merőben új, digitális „on-demand”, azaz igény szerinti formátum váltja fel. Ez bármikor megnézhető online a standon vagy a kiállítás más területein, sőt bárhol másutt a világon.

A digitális sajtókonferencia Dr. Johan Van Zyl, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója rövid bevezetőjével kezdődik, amit modulokból álló interaktív rendszer követ. Ez a kiállított autókról szól, és más kulcsfontosságú üzeneteket tartalmaz. Az új rendszer célja, hogy a sajtó flexibilisebb módon, ezáltal kényelmesebben követhesse végig a sajtókonferenciát, függetlenül attól, hogy a látogató a kiállításon tartózkodik-e, vagy valahol máshol van, esetleg virtuálisan szeretné követni az eseményeket. A sajtókonferenciának saját microsite-ja lesz ––, de a Toyota Motor Europe YouTube csatornáján is nézhető lesz majd.

Új, jövőbemutató, környezetbarát hibrid elektromos modellek sora

Két kulcsfontosságú téma kap exkluzív szerepet a Párizsi Autószalonon: a hibrid technológia és a Toyota új, világszintű egységesítési programja, a TNGA. Az utóbbi 20 évben a Toyota megalkotta, továbbfejlesztette és elterjesztette az öntöltő hibrid technológiát. Idén Párizsban a márka kizárólag hibrid autókat állít ki, a kompakt Yaristól kezdve a legújabb generációs Corollákon át a RAV4 és a Camry modellekig. A Toyota világszintű egységesítési programja, a TNGA képezi a Toyota jármű- és hajtáslánc-kínálatának alapját. A TNGA több mint egy platform, sokkal inkább gépészeti és tervezési filozófia. Miközben javítja az autók menetdinamikáját, lehetővé teszi a karosszéria külső és belső formatervének emocionálisabb kialakítását is.

A standon lesz az új Corolla Touring Sport világszintű bemutatója, és itt leplezik le ennek ferdehátú testvérmodelljét is. Az új TNGA-C platformnak köszönhetően az új Corolla emocionális formatervű, és kétféle hibrid (1.8 és vadonatúj 2.0) hajtáslánccal készül.

Az új RAV4-nek szintén itt lesz az európai bemutatója. Ez az autó az új TNGA-K platformra épül, formaterve robosztus, és az új 2,5 literes öntöltő hibrid technológia hajtja.

14 év távollét után a Camry is visszatér Európába. A vadonatúj modell szintén a TNGA-K platformra épül, és az autóban ugyancsak a 2,5 literes öntöltő hibrid hajtás működik.

Éppen 20 éve, a Párizsi Autószalonon rendezte meg a Toyota a Yaris világpremierét. Az évforduló megünneplésére elkészült egy speciális „Y20” változat, ráadásul az 1998-ban bemutatott eredetivel azonos Aranysárga fényezéssel. Ezúttal azonban a festés kéttónusú, mivel a tető és néhány apróbb elem a korszellemnek megfelelő szürke színt kapott. A kiállításon egy másik különleges Yaris-változat is látható, mégpedig a sikeres rallyszezont ünneplő Toyota GAZOO Racing által ihletett GR Sport kivitel

Az autók mellett a Toyota a legújabb technológiai fejlesztéseit is kiállítja, így például az új Corollába és RAV4-be is beépített, új funkciókkal és tulajdonságokkal ellátott Safety Sense csomagot is megismerhetik a látogatók.

Toyota GAZOO Racing

A Toyota GAZOO Racing területén a 2018-as Le Mans győztes Toyota TS050 Hybrid LMP1 versenyautó lesz látható, méghozzá a sokak által áhított, a csapat által idén elhódított Le Mans trófea mellett.