• Egyéb

A vállalati flották járnak élen a zöld autózásban

A tavaly Magyarországon gazdára talált 4795, részben vagy teljesen elektromos (hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos) autó 61,6%-át vállalati ügyfelek vásárolták, ami az összesített vállalati flottabeszerzések 3,4%-át tette ki. Az idén február végéig hazánkban értékesített akkumulátoros elektromos és hibrid elektromos autók 61,4%-át vitték el a vállalati flották, amelyek összesített beszerzéseiben ugyanakkor az elektromos és hibrid elektromos autók aránya 3,5%-ra nőtt. A tendencia tehát egyértelműen pozitív, van azonban egy terület, ahol még mindig égető szükség volna az előrelépésre: az állami tulajdonú vállalatok egy részénél ugyan igen, az államigazgatási szervek, közintézmények és szolgálatok részéről azonban sem tavaly, sem az idei év első negyedévében nem történt hibrid elektromos vagy akkumulátoros elektromos személyautók beszerzése. Nem csupán a közszféra beszerzései által jelentett volumen, de annak üzenet értéke miatt is fontos volna, hogy ezen a területen is megkezdődjön az elektromos és hibrid elektromos átállás.

Meglehetősen pozitív tendencia, hogy a magyarországi flottapiacon a környezetszennyező, és az amúgy is kritikus magyarországi légszennyezettségi adatokat kedvezőtlen irányba befolyásoló dízel autók beszerzése folyamatosan csökken (tavaly egész évre vetítve 57,4% volt, míg idén február végéig már csak 49,7%-ot tett ki). Ezzel párhozamosan a környezetbarát, részben vagy teljesen elektromos autók (különös tekintettel a külső töltést nem igénylő, a városi közlekedés során akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemben, károsanyagkibocsátás mentesen közlekedő hibrid elektromos autókra) értékesítése folyamatosan növekszik, a tavalyi 3,4% helyett idén február végéig már 3,5%-ot tett ki a flottabeszerzésekből. Az elmúlt időszakban ugyanis számos tanulmány, legutóbb a mértékadó JATO Dynamics március elején publikált elemzése mutatott rá arra, hogy jelenleg és középtávon (bizonyos szegmensekben pedig hosszútávon is) a leginkább élhető, környezetbarát megoldást a külső töltést nem igénylő, hibrid elektromos autók jelentik, ezt pedig a magyarországi flották beszerzései is igazolják. Nem szabad persze azt sem elfelejteni, hogy az offroad és haszongépjárművek esetén a hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos áttörés néhány évig még várat magára, ezen a területen jelenleg a legjobb megoldást jelenleg még továbbra is a legújabb generációs dízelek jelentik. A hibrid elektromos technológiát jegyző és annak fejlesztésében élenjáró, emellett a szilárdtest akkumulátorok révén az akkumulátoros elektromos hajtást is néhány éven belül forradalmasító Toyota például 2025-re ígéri, hogy valamennyi modellje, így offroad autói és haszongépjárművei is elérhetőek lesznek valamilyen részben vagy teljesen elektromos hajtással, legkésőbb akkorra tehát ezen a területen is számolhatunk az elektromos technológiák térnyerésével.

Tavaly a magyarországi flottapiac 20,7%-át tették ki a haszongépjárművek, ennek 97,6%-a dízel meghajtású volt, míg idén február végéig a flottaeladások 21%-át képviselték a haszongépjárművek, 96,2%-os dízel aránnyal. Modellek hiányában (néhány elektromos hajtású, de mindössze pár darabos, jelképes értékesítést produkáló kishaszongépjárművet leszámítva) a haszongépjármű fronton ezért nem várható áttörés, a személyautók tekintetében azonban annál inkább. Beszédes, hogy ha a flottaértékesítésekben elért elektromos és hibrid elektromos arányt csak a személyautókra vetítve vizsgáljuk, az a tavalyi évben 4,2%, idén február végével pedig 4,4% volt. Egyelőre ugyan lassú, de folyamatos tehát a növekedés, potenciál pedig volna bőven, személyautók tekintetében ugyanis nem szab gátat a zöld hajtásra történő átállásra a modellkínálat szűkössége: jelenleg hazánkban 89 részben vagy teljesen elektromos autó van forgalomban, amiből 45 db külső töltést nem igénylő full hibrid elektromos (HEV), 30 db egy addicionális, külsőleg tölthető akkumulátor révén további tisztán elektromos kilométerek megtételére alkalmas plug-in hibrid elektromos (PHEV) és 14 db akkumulátoros elektromos (EV) modell.

Az átállás felgyorsításhoz tudatos döntésre és elkötelezettségre van szükség

Hihetetlenül fontos szimbolikus jelzést küldenek a piacnak (és egyben kézzelfogható módon hozzájárulnak az autópark zöldüléséhez) például a Klíma Csoport EV100 elnevezésű globális kezdeményezéséhez hasonló megmozdulások, amelynek keretében meghatározó globális vállalatok kötelezték el magukat arra, hogy 2020-ra vállalati flottáik 25%-a, 2025-re 50%-a, 2030-ra pedig 100%-a hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos (plug-in hibrid), akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos járművekből álljon. Ezen multinacionális vállalatok elkötelezettsége magyarországi leányvállalataik révén nyilvánvalóan a hazai újautó piac zöld átállását is felgyorsítja majd, egy ilyen önmagán túlmutató, a vállalati kommunikációban is pozitívan használható kezdeményezésnek ugyanakkor akár hazai szinten is volna létjogosultsága, dedikáltan a kis- és közepes méretű vállalatokat megcélozva. Amint a széles modellkínálatból kitetszik, személyautók esetén már ma is lehetséges egy-egy vállalati flotta teljes átállása a hibrid technológiára, és ahogyan a Klíma Csoport célkitűzéseiből is látható, a technológia haszongépjárművekre történő, közeljövőben várható kiterjesztésével a vegyes, vagy kizárólag haszongépjárművekből álló vállalati flották esetén is belátható közelségbe került a 100%-osan környezetbarát üzem.

Mely márkák autóit választják ma a környezetbarát átállást megkezdő vállalati flották?

A tavalyi évben a hazai flottapiacon értékesítésre került akkumulátoros elektromos és hibrid elektromos autók 56,2%-át a Toyota, 18,8%-át pedig prémium márkája, a Lexus jegyezte, ez a két márka képviselte tehát a zöld flotta autó beszerzések 75%-át. 2017-ben Magyarországon a legnépszerűbb környezetbarát flotta autónak a Toyota RAV4 bizonyult (a teljes flottapiac hibrid és elektromos eladásainak 17,9%-át ez a modell vitte), ezt követte a Toyota C-HR (10,7%), a Toyota Auris (9,1%), a Lexus NX (6%), és Lexus RX (5,7%).

Idén február végéig a flottapiac hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos értékesítéseinek 48,9%-át vitte a Toyota, és 10,5%-át jegyezte a Lexus. A növekvő tortából is már a versenytársak is nagyobb szeletet hasítottak ki, de a két japán márka így is az év első két hónapjában a vállalatok által beszerzett zöld autók 59,4%-át vitte. A TOP5 zöld flottaautót számba vevő listára továbbra is csupán a Toyota és a Lexus modelljei tudtak felkerülni, igaz a sorrend némiképp változott: idén az első helyet a Toyota C-HR viszi (a teljes flottapiac hibrid és elektromos eladásainak 20,7%-ával), amelyet holtversenyben követ a Toyota Auris és a Toyota RAV4 (11,8 – 11,8%), a Lexus NX (4,7%) és a Toyota Yaris (4,3%).

Abban, hogy a Toyota és a Lexus ennyire dominálni tudja a környezetbarát autók értékesítéseit, azon túl, hogy a két márka tekint vissza a legnagyobb múltra a hibrid elektromos technológia területén, kétségkívül szerepe van annak is, hogy ők kínálják a piac legszélesebb, minden szegmensre kiterjedő hibrid portfólióját.

A közszféra környezettudatos beszerzései szintén nagy lendületet adhatnának a környezetbarát hibrid piac bővülésének

A magyarországi flottabeszerzések esetében még ma is számottevő részt képviselnek az államigazhatási szervek, közintézmények és szolgálatok, vagy épp az állami tulajdonú vállalatok beszerzései. Ennek köszönhetően nem csupán a környezetbarát hibrid autók további térnyerését támogató jogi környezet kialakítása, de a közszféra beszerzései során a hibrid elektromos technológia preferálása is nagyban előmozdítaná a hazai újautópiac, és ezáltal a teljes magyarországi autóállomány zöldülését. Jelenleg ugyanis néhány állami tulajdonú vállalatot leszámítva a közszféra egyáltalán nem képviselteti magát a környezetbarát hibrid elektromos autók piacának keresleti oldalán.

„Amennyiben a magyar flottapiac számottevő részét képviselő közszféra beszerzéseiben a hibrid elektromos technológia preferenciája a tudatos stratégia részévé válna, az önmagában is hatalmas lépést jelentene a piac zöldülése tekintetében, kommunikációs súlyánál fogva pedig követendő például szolgálhatna a vállalati szektor számára is.” – véli Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjért felelős vezetője.

„Ha megnézzük a közszféra 2017 évi, vagy idei első negyedéves beszerzéseit, azt láthatjuk, hogy valamennyi ezek keretében megvásárolt modellnek volna hibrid elektromos alternatívája – a legtöbb esetben nem is egy. Annak ismeretében, hogy ma egy hibrid autó beszerzési ára nagyságrendileg egy vele azonos kategóriájú és felszereltségű dízel autóénak felel meg, semmi nem indokolja, hogy a személyautók tekintetében az államigazgatási szervek, közintézmények és szolgálatok, valamint az állami tulajdonú vállalatok ne álljanak át 100%-ban hibrid elektromos hajtású modellekre. A ma Magyarországon forgalomban lévő, 21 gyártó által kínált 89 részben vagy teljesen elektromos hajtású autó bőséges választási lehetőséget és korrekt versenyfeltételeket kínál bármilyen környezettudatos beszerzéshez.” – mutat rá Varga Zsombor

„Az mindenesetre bíztató, hogy míg tavaly a flottapiac teljes éves akkumulátoros elektromos és hibrid elektromos beszerzése 2913 darabot tett ki, idén ez már február végével elérte az 599 darabot, ami, hasonló dinamikát feltételezve az év hátralévő részében a teljes évre vetítve elérheti a 3600 darabot csupán a versenyszféra beszerzései révén. Amennyiben ehhez hozzájárulnának a közszféra környezettudatos beszerzése, nagy lépést tehetnénk előre a hazai autópiac zöldülése tekintetében.” – teszi hozzá a szakember.