A városok drámai átalakulását várja a Lexus

A városok látképe drámaian meg fog változni, hogy szembe tudjanak nézni a jövő kihívásaival: a világ nagyvárosai gyors változásokon mennek keresztül, hogy képesek legyenek megfelelni egy fenntarthatóbb, helyhez kötöttebb életmód követelményeinek.

Jónéhány metropoliszban már érezhetjük is ennek hatását. A lakosság nagy számban menekül az elővárosi területekre és az agglomerációba, ráadásul sok közösség kezdeményezéseket is indít a belső migráció ösztönzésére, mint például a portugál Rural Move vagy a spanyol COCEDER. A Lexus Élje át a pillanatot! című beszámolója szerint, bár a városi élet összességében elterjedtebb lesz, Európa jelenlegi városi zónáinak (amely magát a várost és annak agglomerációját is magába foglalja) fele mégis veszít majd a népességéből, ráadásul a városok 10 százalékának lakossága a negyedével lecsökken majd 2050-re.

Erre válaszul több város is elsődleges célként tűzte ki a városi élmény javítását, aminek keretein belül a helyhez kötöttebb életmódhoz alkalmazkodó minivárosokat hoznak létre a nagy egészen belül. Anne Hidalgo, Párizs polgármestere az ilyen önellátó, úgynevezett „15 perces városok” egyik nagy úttörője. Ezek lényege, hogy kis területre összpontosuló széles szolgáltatás-kínálatukkal segítenek csökkenteni az utazások hosszát, a stresszt és a légszennyezést is a francia fővárosban. Svédország még tovább menne ezen a téren, és igyekszik olyan várostömb-koncepciókat kialakítani, melyek „egyperces” városokat eredményeznének, ezzel nagy előnybe hozva a gyalogos és kerékpáros közlekedést az autózással szemben.

Vannak azonban olyan pillanatok, amikor ez a végletekig helyhez kötött megközelítés nem tud megküzdeni a kényelmi igényekkel. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ennek a világképnek háttérbe kellene szorulnia. A vadonatúj Lexus NX ’Tazuna’ utastér-koncepciója a vezetőközpontú elrendezéssel tökéletes helyet teremt a kikapcsolódáshoz. A kivételes zajszigetelés a vezetőnek és az utasoknak egyaránt kiváló lehetőséget biztosít a relaxációra és a nyugalom kiélvezésére. Emellett a kategóriaelső méretű, 14 colos multimédiás képernyő gyors és intuitív használatot tesz lehetővé a táblagépektől megszokott gördülékeny működéssel. Ezen keresztül teremthetünk kapcsolatot egy olyan autóval, amelyet a nyugalom és a kényelem ihletett.

Az NX tervezéséhez az elektromos autózás terén elért 17 évnyi vezető szerep is hozzájárult. Az új plug-in hibrid változat dinamikus teljesítményt és hatékonyságot kínál, köszönhetően a több mint 64 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságának, ami a városi utak során csendes, károsanyag-kibocsátástól mentes autózást biztosít. A kifinomult, negyedik generációs hibrid jármű ezzel nagyobb erőt, és mindeközben fokozott hatékonyságot kínál, egyszerre csökkentve a fogyasztást és a légszennyezést.