A vártnál is erősebb és takarékosabb a Lexus plug-in zászlóshajója

Az európai piaci bevezetés előkészítéseként a Lexus elvégeztette az új generációs RX 450h+ homologizációját. A hivatalos mérések örömteli eredményeket hoztak: bár nem sokat tévedtek, a mérnökök előzetes becslései egytől egyig pesszimistának bizonyultak.

A Lexus idén június elején mutatta be a műfajteremtő RX szabadidőjármű ötödik generációját. Az alapjaitól újragondolt modell minden téren felülmúlja elődjét – az újonnan alkalmazott GA-K platform szilárdabb karosszériát, mélyebb tömegközéppontot és csekélyebb tömeget eredményezett, kedvezőbb zaj- és rezgéskultúra, jobb helykihasználás és fokozott menetstabilitás mellett –, legfontosabb újdonsága mindazonáltal az RX 450h+ modellváltozat hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtáslánca.

Az innovatív rendszer paramétereiről eddig csak előzetes gyári becslések álltak rendelkezésre. Ezeket a hatósági mérési eljárásokkal azonos feltételek mellett elvégzett tesztek eredményei alapján tette közzé a Lexus, így bár várható volt, hogy nagyságrendileg megegyeznek majd a homologizált értékekkel, nem lehetett azokat hivatalosnak tekinteni.

Nos, a Lexus RX 450h mostanra megszerezte a típusbizonyítványt, és ebben minden érték kedvezőbb, mint azt előre remélni lehetett.

A 2,5 literes benzinmotort, két villanymotort, valamint egy azokat tápláló, 18,1 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátort alkalmazó konfiguráció rendszerteljesítménye az előzetesen megadott 225 kW (306 LE) helyett 227 kW (309 LE). Noha az eltérés marginális (egészen pontosan 1%), a menetdinamika terén mégis jelentős az előrelépés: a becsült 7,0 másodperc helyett 6,5 is elég ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/óra sebességet a Lexus RX. A legszebb viszont, hogy a motor- és menetteljesítmények javulása nem járt az energiafogyasztás emelkedésével – sőt, ellenkezőleg.

Az RX 450h+ hivatalos, vegyes ciklus szerinti CO2-kibocsátása az előzetesen kalkulált 26 helyett 24 g/km (-8%), az üzemanyag-fogyasztás pedig a kategória legkedvezőbb értéke: 1,1 liter/100km. Ez 9%-kal csekélyebb, mint a mérnökök által becsült 1,2 l/100 km-es érték. Ehhez kétségtelenül hozzájárult a tény, hogy az autóval tisztán elektromos üzemben megtehető távolságra is magasabb értéket határoztak meg, mint amire számíthattunk:  a becsült 65 kilométer helyett akár 69 kilométert is megtehetünk anélkül, hogy beindulna a belső égésű motor. A 6%-os előny talán nem hangzik soknak, ugyanakkor a különbség azt jelenti, hogy az RX 450h+ tulajdonosai elméletben két kilométerről messzebbről is úgy ingázhatnak nap mint nap otthonuk és munkahelyük között, hogy emissziómentesen teszik meg a teljes távolságot, vagy éppen gondolkodás nélkül iktathatnak be kitérőket anélkül, hogy akár egy csepp benzint elégetnének. 

A Lexus negyedik generációs hibrid hajtásláncára épülő plug-in hibrid rendszert speciális hangolása teszi a maga nemében egyedülállóvá. Alapértelmezésben tisztán elektromos üzemben indul el és halad a jármű; ilyenkor még padlógázt adva sem provokálható ki a benzinmotor beindulása. Ha a vezető ilyen szituációkban szeretné mégis kiaknázi a hajtáslánc maximális kombinált erőtartalékait, automatikus EV/HEV üzemmódba kapcsolva engedélyezheti a rendszernek a benzinmotor szükség szerinti mozgósítását. Ha pedig az akkumulátor töltését későbbre tartalékolná – mert például egy hosszabb autópálya-szakaszt követően a belvárosban kell majd autóznia –, választhatja a hibrid üzemmódot, amikor a rendszer csak annyi energiát vesz ki az akkumulátorból, amennyi a fogyasztás minimalizálásához szükséges. Ez utóbbihoz köthető egyébként az RX 450h+ talán legnagyobb erőssége. Számos versenytársától eltérő módon ugyanis a rendszer a lítium-ion akkumulátor lemerülését követően ugyanúgy működik, mint a vele jóformán azonos fődarabokból felépülő RX 350h öntöltő hibrid hajtáslánca – és ugyanolyan kevés (100 kilométeren nagyságrendileg 6,5 liternyi) üzemanyagot is fogyaszt.

Fotók: Lexus

https://open.spotify.com/show/4RYUnhH8juk1Gjci7h9S7v