A Volánbusz üzemanyagkártyával támogatta jótékonysági szervezeteket munkáját

    A Volánbusz 25 millió forint összértékű üzemanyagkártyával támogatta öt jótékonysági szervezet munkáját – közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a Volánbusz ötmillió forintos üzemanyag vásárlására használható ajándékkártyákkal járult hozzá a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat, a Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért, az Országos Polgárőr Szövetség, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Bátor Tábor Alapítvány céljainak támogatásához.


    A közlemény a Volánbusz 2019-ben rendelt az üzemanyag-vásárláshoz használt kártyáihoz pontgyűjtő kártyákat, amelyeken a társaság munkatársai, köztük az autóbuszvezetők tankolás alkalmával – jó cél érdekében, önkéntesen – pontokat gyűjtenek.


    A gyűjtés eredményeként a közlekedési vállalat tavaly év végén csatlakozhatott a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akcióhoz, amelynek keretében csaknem 2 millió forinttal támogathatta a koraszülöttek gyógyításáért dolgozó Peter Cerny Alapítványt, az idén a Volánbusz munkatársai még inkább figyeltek arra, hogy a tankolások alkalmával a pontot is gyűjtsék, így a tavalyi összeget messze túlszárnyalva ezúttal több mint 25 millió forint értékű pontot szereztek – írják a közleményben.


    A közlemény szerint Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója az ajándékkártyák átadásán elmondta: a busztársaság az ország egyik legnagyobb üzemanyag-felhasználója, így a több mint 11 ezer volános járművezető által önkéntesen használt pontgyűjtő kártyáknak köszönhetően a vállalat jelentős adományokat tud nyújtani idén. A támogatottak kiválasztásánál a sokszor nehéz helyzetbe került családok, gyermekek életét óvó, azt biztonságosabbá és könnyebbé tevő szervezeteket előnyben részesítették, hiszen mintegy 19 ezer munkavállalója révén rengeteg szülő és gyermek tartozik a “Volán-családba” is.