Ajjaj! Nyilvánosak a közlekedésbiztonsági stratégia javaslatai

    Alacsonyabb sebességhatárok a budapesti belvárosban, éjjel-nappal működő traffipaxok elhelyezése legalább száz helyszínen, zebramegújítási program – egyebek mellett ezeket a javaslatokat tartalmazza az új fővárosi közlekedésbiztonsági stratégia.

    A Főpolgármesteri Hivatal szombaton tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a  Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a honlapján nyilvánosságra hozta a közlekedésbiztonsági stratégia társadalmi egyeztetési változatát.


    Ennek célja az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban, hogy 2030-ig megfelezzék, 2050-re pedig nullára csökkentsék a halálos közúti balesetek számát a fővárosban – írták.


    A stratégia nemcsak a főváros következő évekre való feladatait határozza meg, hanem javaslatot tesz országos jogszabályok módosítására is.     


    Emlékeztettek arra, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a héten újabb mérőkészülékek telepítését jelentette be, de a közlekedésbiztonsági stratégia szerint Budapesten legalább 100 helyszínen kell sebességmérő kamerákat kihelyezni és ezek telepítéséhez a rendőrség partnerségére van szükség.  


    Úgy vélik, hogy ahol szükséges, csökkenteni kell a sebességhatárokat Budapesten, ezért kétszeresére növelnék a védett lakóterületek – a 30-as és a lakó-pihenő övezetek – kiterjedését, és alacsonyabb sebességhatárokat vezetnének be a belvárosban: a Hungária-gyűrűn belül maximum óránkénti 50 kilométeres, a Nagykörúton és azon belül maximum óránkénti 40 kilométeres sebességhatár bevezetését javasolják.


    Jelezték: Budapesten 5240 gyalogátkelőhely található, ezeknek több mint a felét az elmúlt három évben felújították. Ezt a programot azonban folytatni kell, így néhány éven belül elérhető, hogy Budapesten minden gyalogátkelőhely kifogástalan állapotban legyen.


    Közölték azt is, hogy fővárosi egyeztető fórumot kezdeményeznek a rendőrség és a releváns szakmai és civil szervezetek részvételével, így szakmai szinten kidolgozott javaslatokkal lehet segíteni a közlekedésbiztonság helyzetén önkormányzati és kormányzati eszközökkel egyaránt.


    A legfontosabbnak a közlekedők tudatosságát nevezték, közlekedési módtól függetlenül, ezért tájékoztató kampányt indítanak a fővárosi felületeken, hogy ezzel ösztönözzék a budapestieket a biztonságosabb és egymásra odafigyelő közlekedésre.


    A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a BKK a közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetés és szakmai fórumok alapján készítette el. Az elmúlt hetekben megkezdődött már a stratégia megvitatása releváns civil és szakmai szervezetekkel is.


    A következő lépés a stratégia nyilvános vitája, azt követően a végleges javaslatról a Fővárosi Közgyűlés dönthet.


    A közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a BKK weboldalán bárki véleményezheti.