• Egyéb

Álmodj Velem!

 Mert ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére!

Az Autós Nagykoalíció szervezésében, immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a „Magyarok a világ járműgyártásában” tematikus kiállítás, a Hungexpo G-pavilonjában, 2018. március 23-25 között. A tárlat különlegessége, hogy a magyar feltalálók, formatervezők és mérnökök világraszóló munkáit ezúttal földi,- vizi,- és légiközlekedés vonatkozásában is bemutatja.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke és a kiállítás ötletgazdája elmondta, hogy természetesen az egész világot, de legfőképp 15 millió magyart szólít meg és vár az esemény, mert a járműiparnak és az ANK-nak a közlekedés minden résztvevője fontos. „Teljesen mindegy, hogy valaki új, vagy használtautó vásárló, legális szervizben szolgáltatást igénybe vevő, autóval, vagy bármilyen járművel közlekedő, a legfontosabb, hogy aki reggel elindul, az este épségben haza is érjen”.

Az esemény házigazdája hozzátette, hogy „…még a vérbeli benzingőzös autórajongók többsége is méltatlanul keveset tud arról, hogy a magyar szakemberek, mérnökök, formatervezők milyen kiemelkedő szerepet játszottak világhírű járművek tervezése során, és milyen innovatív megoldásokkal segítették az autóipar dinamikus fejlődését. Ezt felismerve, és a kiemelkedő hazai mérnökök előtt tisztelegve rendezi meg évről-évre a Magyarok a világ járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállítást az Autós Nagykoalíció”.

A kiállításon látható lesz a limitált szériás Abarth 695 Rivale (mindössze 175 darab vászon- és 175 darab fémtetős változat készült belőle), a patinás olasz jachtok eleganciáját és a Fiat sporthagyományait ötvöző modell, melynek összeállításában Obendorfer Dávid, az Officina Italaina Design stúdió formatervezője is részt vett. A budapesti születésű dizájner 2001-ben a MOME Ipari formatervező szakán készített szakdolgozatával hívta fel magára a figyelmet. A Fiat Stilo alapjaira tervezett egy 4 tagú modell családot, melynek célja a retro dizájnelemek és a funkcionalitás ötvözete volt.

Dávid az elmúlt 8 évben a Riva és Sanlorenzo jachtok külső- és belső formatervezésével foglalkozott, autós formatervezői munkássága azonban a rajongásról szól. Remake-jeivel az autókért és a formatervezésért rajongókat szólítja meg, célja metszéspontokat találni a múlt és a jelen között, rekonstruálva az évtizedekkel korábban megszakadt stilisztikai folytonossagot. Obendorfer Dávid várhatóan személyes előadást is tart életéről és munkájáról a március 23-án, a 13 órakor kezdődő élő show-ban.

A kiállítás légi járművei között a kecskeméti Magnus Aircraft Zrt. Fusion 212-ese is látható lesz. A Magnus Aircraft Zrt. egy 2011-ben alakult kétüléses, kompozit, műrepülésre és oktatásra alkalmas könnyű sportrepülőgépeket gyártó, magyar tulajdonú vállalat. A cég által fejlesztett kétüléses multi funkciós, benzinmotoros, ultrakönnyű és könnyű sportrepülőgép, a ’Fusion 212’ alkalmas oktatásra, műrepülő gyakorlatok végrehajtására és oktatására, sportrepülésre, és vészhelyzeti manőver-képzésre egyaránt.

A Fusion 212 megkapta a legjobb újításért járó díjat az Aero 2012 bemutatón, amely a legnagyobb és legelismertebb európai légi bemutató, és amelyet évente rendeznek meg a németországi Friedrichshafen-ben. A repülőgép rendelkezik az USA-beli S-LSA, a német DULV, és a magyar légügyi hatóság által kiadott engedélyekkel, így a világ legtöbb országában értékesíthető. Továbbá előkészítésben van az európai CS-LSA minősítés is.

A Magnus Aircraft Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember végén együttműködést kötött. A kontraktus értelmében a jövőben felsőfokú képzettséget igénylő duális képzéseket indítana el együtt Magyarország első egyeteme és a pécsi nagyberuházást a közelmúltban bejelentő cég, de olyan területeken is kooperálnak majd, mint az alternatív meghajtás, a külső formatervezés vagy a szimulátorszoftver fejlesztés.

  • közlemény vége –

Csatolt fotókhoz használható információk:

  • Knezsik_01: Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás ötletgazdája
  • Obendorfer_Knezsik_2013: Obendorfer Dávid (b) és Knezsik István a 2013-ban 10. alkalommal megrendezett Design Hét kiállításon

  • Obendorfer Dávid: Obendorfer Dávid 2001-ben végzett a MOME Ipari formatervező szakán. 2002 januárjától Dávid a Fiat Advanced Design útmutatása szerint dolgozó Alfa Romeo torinói központjában dolgozott, ahol az autózás távoli jövőjét érintő koncepciók kidolgozásában vett részt, valamint az autonóm autók működésére vonatkozó problémákra kerestek megoldást

  • Obendorfer_Fiat_127_01: Obendorfer Dávid 2014. márciusában Pio Manzú, a Fiat 127 fiatalon elhunyt tervezőjének emlékére készített egy korszerűsített interpretációt. A remake a Fiat Punto és az Alfa Romeo MiTo alapjaira épül, belül pedig a nosztalgikus hangulat megőrzése mellett egy modern, racionális és minimalista elvet követ

  • Abarth_695_Rivale_02: A 695 Rivale egyszerre elégíti ki az eleganciát és a sportosságot igénylő extravagáns ügyfelek igényeit. Motorházteteje alatt egy 1368 cm3-motor dolgozik, 180 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal

  • Magnus_Aircraft_01: A Magnus Aircraft Zrt. és a PTE terveiben az együttműködés kibővítése is szerepel a kutatási irányok és fejlesztési tartalmak függvényében a pécsi egyetem további karainak irányába