Április végéig 745 tonna illegálisan lerakott hulladékot szállított el a MÁV
Év eleje óta 745 tonnányi hulladékot vitetett el a MÁV fővárosi és vidéki vasúti területekről. A vasúttársaság illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására indított programja keretében, a mostani járványügyi helyzet mellett is, rendszeresen gondoskodnak a MÁV pályahálózatát és területét csúfító, jellemzően építési-bontási és lakossági hulladék elszállításáról.
A járványhelyzet miatt a megszokottnál kicsit lassabban haladnak az illegális hulladékelhagyások felszámolására irányuló munkálatok, azonban továbbra is folytatódnak az elszállítások. A járványügyi utasítások és korlátozások figyelembe vétele mellett idén négy hónap alatt már összesen 745 tonna, illegálisan lerakott hulladékhalmot vitetett el a vasúti területekről a MÁV országszerte. Budapest közigazgatási határain belül található vasúti területekről megközelítőleg 480 tonna, vidéki MÁV-területekről pedig 265 tonna jogszerűtlenül elhelyezett szemetet szállíttatott el a vasúttársaság, erre több mint 38 millió forintot meghaladó összeget fordított eddig.
A szennyezett területek felmérését folyamatosan végzi a vasúttársaság, májusban a következő helyszínek megtisztítását ütemezték be: Szolnokon a Medve-, Oroszlán-, Tigris-, Párduc utcák környezete, Mezőkövesden a vasúti átjáró környezete, Baja vasútállomás és Csongrád vasútállomás, illetve több budapesti területen.
A MÁV számára országos szinten nagy problémát jelent, hogy a vasúti területek közelében, a nyílt pályán több helyen illegális szemétlerakók létesülnek. Az így elhelyezett hulladék nem a MÁV tevékenységéből származik, az érintett helyszíneken a lakossági, kommunális hulladékon kívül használt műszaki cikkek, építési törmelék, zöldhulladék halmozódik fel. A legtöbb ilyen területen a rendszeres takarítás és szemétszedés ellenére néhány napon belül újra ugyanaz a látvány fogadja az arra járókat. Tavaly országszerte összesen 3168 tonna, nem vasúti technológiából keletkező hulladékot szállítottak és helyeztek el ellenőrzött körülmények között.
A vasúttársaság a helyzet hosszú távú megoldása érdekében egyeztetéseket folytat a leginkább érintett önkormányzatokkal is, és ezzel párhuzamosan a vasúttársaság vezetésével egy munkacsoport azon dolgozik, hogyan lehet javítani a tiltott helyen hagyott hulladékok elleni küzdelem hatékonyságát.