Áprilisban még járhatnak vonatok Debrecen és Balmazújváros között

A Debrecen-Füzesabony vasútvonalon áprilisban, a korábbi hírekkel szemben, még járnak a vonatok, egyelőre nem kell pótlóbuszokkal utazni – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

    A vasúttársaság korábban arról tájékoztatott, hogy a személyszállítás áprilistól decemberig tartó, mintegy nyolchónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges.
  

  A térségben folyó régészeti feltárások csúszása miatt azonban áprilisban még nem lesz kőszállítás, így a vonatközlekedésben sem lesz korlátozás – jelezte a MÁV. 
  

  A szállítások várhatóan csak májustól kezdődhetnek meg: a Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű-fuvartól mentesül a közúthálózat. 
   

 Az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ március 21-én azt közölte az MTI-vel, hogy három egykori település maradványaira bukkantak a régészek a BMW Group leendő zöldmezős beruházásának is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén.
 

   Közleményük szerint a 400 hektáros területen a debreceni Déri múzeum szakembereinek irányításával három múzeumból százötvenen vesznek részt a feltárásban. A beruházási területen lévő tizenöt régészeti lelőhely közül tizenegyet érintenek teljes felületű megelőző feltárások, összesen több mint 240 ezer négyzetméteren.
   

 A feltárásokon jelenleg kilenc csapat dolgozik tíz-tizenegy régész vezetésével.